Egy hang a múltból – Szembemegy a trendekkel

Kicsit mindig is más volt, mint a többiek, vallja magáról Tóth Sz. Krisztina. A 19 éves lány a koránál jóval érettebben szemléli a világot, ezt a tulajdonságát pedig akkor tudja igazán kamatoztatni, amikor verset ír. Első költeményének címe – Hang a múltból – akár életfilozófiának is beillene, hiszen Krisztina szíve a 21. század és a modernitás helyett a régebbi korok szellemisége és értékrendje felé húz.

Tóth Sz. Krisztina most regényt ír. A hitelesség érdekében önkéntes munkát vállalt a gyermekotthonban (Fotó: Gergely Szilárd)

Sokak kamaszkorának meghatározó élménye a versírás, ám a legtöbb próbálkozásból csak félbemaradt strófák születnek. Ha pont is kerül a nagy mű végére, az általában – s olykor valóban méltatlanul – a fiók mélyén landol. Tóth Sz. Krisztina azon kevesek közé tartozik, akik nagyon fiatalon kivívták maguknak a figyelmet az irodalmi berkekben.

–Már az általános iskolában is kitűnt az irodalom iránti érdeklődésem, viszont az első komolyabb szárnypróbálgatások a gimnáziumi évekre tehetők – meséli. – 2015-ben egy március 15-i iskolai ünnepség szónoklataként fogalmaztam meg első,Hang a múltból című versemet, amit aztán egy felhívás nyomán a megyei napilapnak is elküldtem. Nagyon meglepődtem, amikor pár nap múlva csörgött a telefon, és a vonal másik végén a főszerkesztő volt, aki közölte, hogy az én művemet is beválogatták az ünnepi összeállításba.

A nem várt siker lendületet és önbizalmat adott a költőpalántának.Felvette a kapcsolatot az Uránusz kiadó vezetőjével, dr. Györgypál Katalinnal, aki – miután elolvasta Krisztina írásait – publikálási lehetőséget kínált a lánynak az Uránusz gondozásában megjelenő antológiákban, valamint a KLÁRIS irodalmi és kulturális folyóiratban.A tehetséges fiatal szerint lírájának valószínűleg azért van pozitív visszhangja az irodalmárok körében, mert szembemegy a kortárs trendekkel.

– Amikor elkezdtem írni, az jelentette a legnagyobb kihívást, hogy a stílusom nem a mai, hanem sokkal inkább a régebbi korok költőit idézi. Nagyon közel áll hozzám például József Attila verseinek a mondanivalója és a formaisága. Hozzá hasonlóan zömében én is szabadverseket írok. Közben úgy látom, hogy a mai világ – és annak részeként az irodalom is – egyértelműen az egyszerűsödés felé tart. Ennek ellenére mégis ragaszkodom a mély tartalomhoz, és az emelkedett hangnemhez, mert szerintem ez az, ami egy művészi alkotást képes kiemelni a hétköznapi szöveg sorából.

Krisztina nemrég újabb szakmai megerősítést kapott arról, hogy érdemes ezt az utat folytatnia a költészetben:jelentkezett az Aquincumi Múzeum költészet napi pályázatára, amelyen műve bekerült a legjobb 15 alkotás közé.

– A rózsa melódiája című költeménnyel jelentkeztem, amelyet az életemnek egy mindenféle szempontból nehéz időszakában írtam – meséli. – Éppen ezért különösen boldog voltam, amikor megtudtam, hogy a 145 jelentkező közül én is továbbjutottam a döntőbe, sőt, ebben a népes mezőnyben az igencsak előkelőnek számító 15. helyezést értem el. A rendezvényen Bede-Fazekas Annamária olvasta fel a művemet, ami nagyon nagy megtiszteltetés volt a számomra.Ezen kívül A rózsa melódiáját most már nyomtatásban is viszontláthatom, hiszen bekerült a XXI. Aquincumi Költőverseny kiadványába.

A fiatal lány a jövőt illetően elárulta: most már neki is van annyi verse, hogy azok egy önálló kötetet kitegyenek, ám a kiadással egyelőre még várni szeretne, két okból is. Egyrészt tervei szerint szeptembertől elkezdi az orvosi egyetemet Pécsett, másrészt mostanában egy regény írása köti le minden szabadidejét.

– Már a középiskola óta dolgozom ezen a könyvön, amelyben komoly társadalmi kérdéseket feszegetek – magyarázza Tóth Sz. Krisztina. –A középpontjában a hollandiai prostitúció és a gyermekotthonok életének összefonódása áll. Részben fiktív, részben viszont a valóság ihlette történetről van szó. Néhány évvel ezelőtt elraboltak egy 18 éves lányt Nyíregyházáról. Az elkövetők nem hagytak nyomokat, így a rendőrség tehetetlen volt. Egy évvel később a lány maga telefonált haza, mint kiderült, Hollandiába vitték. A történet tragikus véget ért, egy nap holtan találtak rá, megkéselték. A fiatal nő nem sokkal korábban szülte meg gyermekét, akit a körülményeire való tekintettel árvaházba adott – az én regényemnek ez a kisgyerek a főszereplője. Tulajdonképpen az ő életét követhetik majd nyomon az olvasók.

Annak érdekében, hogy könyve minél hitelesebben mutassa be az árvaházakban nevelkedettek sorsát, kutatómunkát is végzett: önkénteskedett a nagykanizsai gyermekotthonban, illetve olyanokkal is felvette már a kapcsolatot, akik szülők nélkül, állami gondozásban nőttek fel. Krisztina azt mondja, könnyen megy neki az írás: a fő inspirációt az emberi lét alapvető kérdéseiben keresi és találja meg, s ezeket szeretné minél magasabb, művészi színvonalon az érdeklődők elé tárni.

Nemes Dóra