Befejeződött az idei kennelépítési program
Az elmúlt időszakban tizenkét új kennel készült a Nagykanizsai Élettér Állatmenhelyen. A telepet üzemeltető szervezet folyamatosan fejleszti az Ady utcai létesítményét, a kennelépítési programot pedig a város is támogatta.
Már új helyükön hallatják hangjukat azok a kutyák, amelyek nemrég költöztek be megépített kenneleikbe. A gazdára váró ebek lebetonozott aljzattal rendelkező, válaszfalakkal és rácsozattal elkülönített kennelekben élnek, egyesével vagy párosával. A város támogatásával megvalósult beruházást pénteken Horváth Jácint polgármester is megtekintette. Mint fogalmazott, az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület kettős feladatot lát el Nagykanizsán, hiszen a gyepmesteri tevékenység mellett a menhely működtetésével is segíti a várost.
- Ami a nagyobb szelete ennek az egész tevékenységnek, az a menhelyi tevékenység, amely ugye nem kötelező önkormányzati feladat. A gyepmesteri igen, ez nem, de örülünk, ha van egy egyesület, aki ezt felvállalja, viszi folyamatosan az évek során. Az elmúlt két évben ahhoz, hogy megfeleljen minden hatósági előírásnak hatalmas fejlesztéseket hajtott végre itt a telepen. Részben önerőből, nagyon sok civil és magán adományból, amit köszönünk ezúton is. Szerettük volna, ha az idei évben befejeződik ez a fejlesztés ezért az önkormányzat még további hárommillió forinttal a gyepmesteri feladatokon túl támogatta azt, hogy ezek a kennelek befejezésre kerüljenek - mondta el Horváth Jácint.
A hatmillió forintos fejlesztés megkönnyíti az állatok tisztán tartását, emellett nyugodtabb és rendezettebb elhelyezést biztosít a telepen lakók számára. Az 1995-ben alakult egyesület menhelyén évente 400–600 állat fordul meg. A kutyák és macskák mellett az évek során sünök és ragadozó madarak is kerültek már a telepre.
- Jelenleg nagyjából száz kutyánk, húsz-harminc macskánk van. Az ő itt tartózkodásuk sok mindentől függ. Szerencsés esetben pár hét, pár hónapba telik, de sok olyan kutyánk van, akik bekerülnek ide akár pici kölyökként is és itt élik le az életüket, így akár tíz-tizenöt évet is itt töltenek a menhelyen. Ennek fő oka az, hogy sajnos sokkal több gazdára váró kutya van Magyarországon, mint amennyi jó gazdát tudunk nekik találni - árulta el Skanecz Tamás, a Nagykanizsai Élettér Állatmenhely telepvezetője.
A megoldást erre az ivartalanítás jelentené – hangsúlyozta a szakember. Az egyesület minden évben szervez ivartalanítási akciót, amelyet idén őszre terveznek. A megépített kennelek után a jövőben a fenntartásra és a karbantartásra szeretnének nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen a telepen már húszéves kennelek is vannak. A menhely működtetése egyéként havonta több millió forintba kerülhet. A kiadások között szerepelnek többek között az állatorvosi számlák, a dolgozók bérei és a közüzemi költségek, valamint az állatok élelmezése. Szerencsére sok támogató segíti a menhely munkáját: van, aki kutyasétáltatással járul hozzá a mindennapokhoz, mások táp- és konzervadományokkal támogatják az állatok ellátását.
K.V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)