Lovkó Csaba: A választási harc után most a munka következik

facebook megosztás

Lovkó Csaba, Zala 03-as választókerületének országgyűlési képviselője volt Kibeszélő című műsorunk vendége.  A TISZA Párt politikusa számos aktualitásról ejtett szót a beszélgetés során. Úgy fogalmazott, amikor belép a Parlament épületébe, akkor egyszerre érzi a bizalmat és azt felelősséget, amit Magyarország, azon belül is a kerületében élő 80 ezer képviselete jelent.

Valóban gőzerővel folyik a munka, vannak már törvények, alaptörvény módosítások. A jelenlegi ellenzék kommunikációjával kapcsolatban azt mondta a politikus: talán rájönnek, hogy a harcnak vége, a jelenlegi munkának kell elkezdődnie. A következő héttel kapcsolatban Lovkó Csaba elmondta: hosszú lesz, hiszen hétfőn kedden parlamenti ülés, majd szerdán és csütörtökön bizottsági ülések, - mindeközben megkezdték a nemzetközi kitekintést is.

Lovkó Csaba

- Az a megtiszteltetés ért, hogy részben a gazdasági bizottság tagja lehettem, ami a saját kérésem volt, mert úgy gondolom, hogy onnan tudok a körzetnek a legtöbbet segíteni, részben pedig az alelnökévé is választottak ennek a gazdasági bizottságnak, és ilyen minőségben az elnökökkel, az alelnökökkel együtt volt szerencsém az Európai Unió ügyvezető alelnökével egy megbeszélésen részt venni - árulta el Lovkó Csaba.

Azt gondolom, és remélem az ország nagy része is úgy érzi, valóban fellélegeztünk – mondta el a műsorvezető egyik kérdésére válaszolva Lovkó Csaba.

- Amit reméltünk, az úgy jött, hogy mosolygósabb lett az ország. Én nem tudok úgy végig menni az utcán, bármilyen rövid szakaszon, hogy ne integessenek, ne dudáljanak, vagy ne fogjanak kezet velem. És én ennek nagyon örülök, úgy fordítom le megint, hogy azzal a bizalommal és azzal a felelősséggel kell bemenni ebbe az épületbe, amit ezek az emberek megadtak és közvetítenek felém - fogalmazott Lovkó Csaba.

A Kibeszélőben természetesen számos konkrét ügyről, folyamatban lévő beruházásról szó esett. A teljes vágatlan beszélgetést nézőink a pénteki Híradó után, illetve a Kanizsa Médiaház Youtube csatornáján láthatják.

V.A.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.