Érettségi második eséllyel

facebook megosztás

A Kalyi Jag Budapesti Nemzetiségi Oktatási Intézmény érettségire felkészítő képzést indít a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködve, azok számára, akik szeretnék befejezni tanulmányaikat és új esélyt kapni a munkaerőpiacon. A program munka mellett is végezhető, és akár két év alatt megszerezhető az érettségi bizonyítvány. 

A Roma Nemzetiségi Önkormányzat már tavaly felvette a kapcsolatot a Kalyi Jag Budapesti Nemzetiségi Oktatási Intézménnyel, és a 2025/26-os tanévben sikeresen elindult az érettségire felkészítő képzés Nagykanizsán. A kezdeményezés a következő tanévben is folytatódik. A képzésnek a Bogdán János Közösségi Ház ad otthont, a programot pedig a Roma Nemzetiségi Önkormányzat és Nagykanizsa önkormányzata is támogatja. Azoknak, akik már rendelkeznek szakmunkás bizonyítvánnyal, öt tantárgyból kell érettségi vizsgát tenniük. A választható idegen nyelvek között az angol mellett a beás nyelv is szerepel, emellett a tananyag része a romológia, ami országosan is egyedülállóvá teszi a képzést. A kezdeményezés célja, hogy új esélyt adjon azoknak, akik fejlődni és biztosabb megélhetést szeretnének.

Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat 

- Szeptembertől újra indul az a felkészítő, ami lehetőséget biztosít arra, hogy valaki az érettségit meg tudja szerezni. Itt azt kell tudni, hogy a megállapodásunk alapján, akiknek szakmunkás vizsgájuk van, bizonyítványuk van, azoknak lehetőségük van, azoknak lehetőséget teremt a központi iskola két évre, hogy két év alatt felkészüljön, felkészüljenek a jelentkezők az érettségire. Akiknek viszont nincsen meg a szakmunkás bizonyítványuk, ők három év alatt tudják elvégezni ezt a képzést és három év után tudnak vizsgázni. Nagyon fontos kiemelnem azt is, hogy nagyon nyitottak vagyunk. Sokan megkérdezték már- most hogy kezdenek jelentkezni- csak romák jöhetnek-e? Nem, teljesen nyitott ez a program - árulta el Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke. 

B.V.

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.