#Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat
A Zsigmondy Vilmos Technikum főépületében mutatta be Teleki László azt a történelmi dokumentumokból összeállított kiállítást, amely a roma holokauszt…
Második tanévét kezdte meg Nagykanizsán a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Iskola kihelyezett tagozata. A felnőttképzéssel is foglalkozó intézmény és a…
Megújul a Teleki utcai épület külső homlokzata, amelynek felújítása már évek óta napirenden volt. A beruházás csaknem 2 millió forintból valósul meg…
Tanévzáró ünnepségnek adott otthont a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Ház. Az eseménnyel befejeződött az iskolaév azok számára, akik részt…
A Kalyi Jag Budapesti Nemzetiségi Oktatási Intézmény érettségire felkészítő képzést indít a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal együttműködve, azok…
Az idei ünnepen is gondolt a rászorulókra a nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Vasárnap és hétfőn a Teleki úti közösségi házban várták az…
A tartósan hideg időjárásra való tekintettel forró teával és zsíros kenyérrel várta a rászorulókat péntektől hétfőig a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi…
A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat legutóbb decemberben több akció alkalmával segítette a rászorulókat – tartós élelmiszer osztással, meleg…
Idén sem maradhatott el a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat hagyományos karácsonyi ételosztása. A szervezők három napon keresztül várták a…
A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Anosztru Egyesület a Baptista Szeretetszolgálat támogatásával tartós élelmiszercsomagokat osztott…
Halper László zenész-jazzszakíró tartott előadást világszerte elismert cigányzenészekről csütörtökön este a Honvéd Kaszinóban. A rendezvény, amely a…
Hagyományőrző napot tartott ma a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az Anosztru Országos Egyesület. A résztvevők a népcsoport kultúrájának…
A 2025/2026-os tanévben újra elindítja a felnőtteket célzó érettségit adó képzését a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A Kalyi Jag…
Ételosztásra várta a rászorulókat a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat húsvétkor. A hagyományos ünnepi akció sikeresnek bizonyult, mindkét…
Tartós élelmiszerrel várták a rászoruló kanizsaiakat ma délelőtt a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban. A tíz terméket tartalmazó…
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal