Nem teleltek át a poloskák?

facebook megosztás

Az idei tél megmutatta az igazi arcát, volt hó, voltak mínusz fokok is. De vajon mindez elég volt-e a kártevők gyérítése szempontjából? Számíthatunk-e a poloskákra és a harlekin katicákra – a kérdésekre növényvédelmi szakember válaszolt.

Eléggé megritkultak ezek a kártevők, tavaly szinte nem is láttam harlekinkaticákat – kezdte Varga József növényvédelmi szakember. Mint fogalmazott, szinte eltűntek, ami a növényvédő szereknek köszönhető. A poloskákra áttérve Varga gazda úgy fogalmazott: biztosan megviselte őket a tél, de a hegyi hajlékokban még fellelhetők, ahol nem zavarták őket. A szakember szerint idén nem lesz olyan tömeges a megjelenésük. Ha mégis, bio módszer is létezik ellenük.

poloska

- Nem bírják az ecetes dolgokat, amikkel befújkáljuk a nyílászárók részeit. Víz, ecet és szódabikarbóna kell hozzá. Három deci vízbe teszünk egy nagy púpos evőkanál szódabikarbónát, arra öntünk 3-4 kanál ecetet, ezt felkeverjük. És olyan üvegbe tesszük, amelyiknek szórófeje van. Ezzel befújjuk a nyílászárók részeit, nagyon távol tartja őket. Ugyanezt kell csinálni nyáron is, amikor majd a paradicsomot szeretnék szurkálni. Ez bio szer - árulta el Varga József. 

V.A.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.