Két hónap romantika – ismét Szerelmes Kalandtúra

facebook megosztás

Két hónapon át tartó kalandozásra várják ismét a párokat Nagykanizsán. A házasság hetéhez kapcsolódó programsorozat középpontjában idén a hűség áll. A februárban induló kezdeményezés szervezői ezúttal is színes randilehetőségekkel készültek, hogy minél kreatívabb ötletekkel segítsék a résztvevő párokat a közös élményszerzésben.

A programok pontosítása, valamint a felmerülő ötletek egyeztetése jelenleg is zajlik, hiszen a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa csapata idén is megszervezi immár hagyományos programsorozatát.

- Idén is nagy izgalommal várjuk ezt a Szerelmes Kalandtúrát, már több éve részesei vagyunk és mindig sok ajándékkal gazdagodunk. Szeretjük a közös túrákat, a mozis és az éttermes részeket és várjuk, mert minden évben feltölti a kapcsolatunkat - árulta el Körmendiné Nagy Bianka.

Szerelmes Kalandtúra

A szerelmes, jegyes és házaspárok számára meghirdetett, két hónapon át tartó esemény ezúttal is számos programlehetőséget kínál a résztvevőknek. A randikínálatban előadás, táncos alkalom, kézműves foglalkozás, mozizás, éttermi program és sportesemény egyaránt helyet kap.

- Idén a megújulás lehet a jelszavunk, hiszen olyan állomásokat próbáltunk beépíteni újra a kalandtúra sorába, amik a korábbi években népszerűek voltak, aztán valamilyen okból kikerültek a palettából, de közkívánatra úgy gondoltuk, hogy újra elindítjuk, ilyen a geoláda, amelyet nagyon szerettek megkeresni az elmúlt években, hiszen ez is egy közös kirándulás, szabadtéri program - tudtuk meg Gálné Dénes Tündétől, a Szerelmes Kalandtúra szervezőjétől. 

A résztvevők ezúttal is a már megszokott útlevélben gyűjthetik a randihelyszíneken kapott pecséteket, amelyeket a kalandtúra végén nyereményekre válthatnak. A fődíj idén is egy kétszemélyes wellnesshétvége Zalakaroson. Az esemény megnyitóját február 9-én a könyvtárban tartják, az április végéig tartó programsorozathoz azonban a későbbiekben is bármikor csatlakozhatnak az érdeklődők.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.