Minden otthon kezdődik – Drogprevenciós előadás a szülők szemével

facebook megosztás

Bali Miklós rendőr őrnagy Mire megy a zsebpénz – Drogprevenció, élettani veszélyek és társbetegségek című előadásával folytatódott a Halis István Városi Könyvtár pszichológiai előadássorozata. A Lélektár keddi alkalmán a szülők interaktív formában ismerkedhettek meg a gyermekeikre leselkedő veszélyekkel. 

A szeptemberben indult sorozatban eddig a gyermeknevelés rejtett mintáiról, valamint az érzelmek kezeléséről is hallhatott már a kanizsai közönség. Bali Miklós rendőr őrnagy szintén Gulyás Eliza, a Lélektár megálmodójának hívására érkezett a könyvtárba. 

halis

- Bali Miklóst már régóta ismerem, és én már láttam ezt az előadását, ami nagyon nagy színvonalú. Úgy gondoltam, hogy ezt több embernek is látnia és hallania kéne, főleg a szülőknek, úgyhogy ezért hívtam meg őt ide a könyvtárba. Illetve, ha valaki szeretne ezzel a témával kapcsolatos könyveket a könyvtárban olvasni, akkor nagyon sokat tud tőlünk kölcsönözni - árulta el Gulyás Eliza, a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa. 

A mai világban, amikor a fiatalok nap mint nap szembesülnek különböző kísértésekkel, a drogprevenció nem csupán iskolai feladat, hanem közösségi és családi felelősség is – hangsúlyozta Bali Miklós. Ugyan a rendőrségnek van drogprevenciós programja a DELTA Programon belül, a szülők szerepe kulcsfontosságú. Éppen ezért az előadás célja, hogy a szülők is közelebb kerüljenek a témához, megértsék a veszélyeket, és hatékonyabban tudjanak segíteni gyermekeiknek a megelőzésben. A prezentáció emberközeli, interaktív formában közelítette meg a problémát. 

- Nyilván nem kémiai képletekkel készültem, hanem megpróbálom érthetően ezt a folyamatot bemutatni. Nyilván a kompetencia határokon belül, amit mi látunk, akár generációs ismétlődéséken keresztül, az alapoktól egészen akár a szenvedélybetegségekig, vagy azokon túlmenőleg - mondta el Bali Miklós, a  Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának rendőr őrnagya. 

A prevenciós programok célja nem csupán az, hogy elrettentsenek, hanem hogy megértést és tudatosságot építsenek. Fontos, hogy legyen a hallgatónak egy meghatározó élménye, hogy amiről korábban nem tudott, arról kiderüljön: komoly szerepe lehet egy adott probléma mögött – tette hozzá az előadó. A Lélektár zárásaként december 9-én Szabó Kinga gyógypedagógus várja majd az érdeklődőket. 

H-SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.