Nem bírt egymással a Kanizsa és a Dunaújváros - frissítve!
Gól nélküli döntetlent játszott az FC Nagykanizsa Dunaújvárosban az NB III-as bajnokság hetedik fordulójában. Gabala Krisztián együttese a meccs elején emberelőnybe került a találkozón, ám nem tudott élni a létszámfölényével és Ekker Milán kiállítása miatt szintén 10 emberrel fejezte be a találkozót. A piros-kékek csökkentették a hátrányukat a listavezető FTC II-vel szemben a tabellán, miután a rekordbajnok tartalékcsapata vereséget szenvedett.
A dunaújvárosi klub nem engedélyezte a Kanizsa Médiaház számára, hogy a megszokott formában ingyenesen közvetítse a rangadót, ráadásul az újvárosiak által beígért fizetős online közvetítés sem valósult meg, így a kanizsai szurkolók többsége lemaradt a 90 percről. A meccs kemény küzdelmet és sok szabálytalanságot hozott. A Kanizsa a meccs elején emberelőnybe kerülve mezőnyfölényben volt, de Lőrincz Bence próbálkozásai nem eredményeztek gólt. A fordulás után Ekker kiállításával a dél-zalaiak is megfogyatkoztak, ám hiába adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek a csapatok ezen a délutánon nem találtak be.
- Idegenben egy olyan csapat otthonában, aki még nem kapott ki és bajnokságra törekszik, nem rossz az egy pont. De összességében nem vagyok elégedett, sőt kimondottan bosszús vagyok, mert úgy gondolom, hogy egy nagyon-nagyon részünkről alulteljesített mérkőzésen vagyunk túl. Azt gondolom, hogy ebben a mérkőzésben mindenféleképpen több volt, tehát jogosan vagyok elégedetlen – fogalmazott Gabala Krisztián, az FC Nagykanizsa vezetőedzője.
A dél-zalaiak jelenleg a harmadik helyen állnak a tabellán két ponttal a Kaposvár és szintén két egységgel a Ferencváros II mögött. A gárda csapatkapitánya, Godzajev-Telmán szerint is küzdelmes 90 percet teljesítettek Dunaújvárosban.
- Sok ki nem kényszerített hibával játszottunk, de még így is megvoltak a lehetőségeink, amik sajnos kimaradtak. Aztán a második félidő is hasonlóan zajlott mint az első, itt már a széleken többször mögéjük tudtunk menni. Megvoltak a helyzeteink, de sajnos a gól hiányzott ezen a napon. Nyilván nem könnyítette meg a helyzetünket, hogy az ellenfél 30 méteren belül védekezett, még egyenlő létszámban is. Menni kell tovább, csinálni kell, le kell vonni ebből a meccsből a következtetést, hogy ha a jövőben ilyen van, akkor sokkal nyugodtabban kell játszani – mondta el Godzsajev-Telmán Rabil Ogli, az FC Nagykanizsa csapatkapitánya.
A kanizsai csapat legközelebb a Magyar Kupában lép pályára, szombaton az NB II-es Kozármisleny lesz az ellenfél. A csapat a bajnokság következő fordulójában rangadót vív, szeptember 21-én a listavezető érkezik az Olajbányász Stadionba. Azt a mérkőzést a Kanizsa Médiaház élőben közvetíti.
K.T.
Hiába játszott csaknem egy órát emberelőnyben, 0-0-s döntetlenre végzett az FC Nagykanizsa Dunaújvárosban az NB III-as bajnokság mai játéknapján. Gabala Krisztián csapatának hátránya csökkent az éllovas FTC II-vel szemben, viszont a Kaposvár megelőzte a piros-kékeket.
Tíz helyen megegyezett a dunaújvárosi stadionba kifutó kezdőcsapat azzal, amely a múlt héten kezdte a PMFC elleni győztes meccset, Gabala Krisztián egyedül kapusposzton változtatott, ezúttal Mészáros Dávid védett és nem Mikler Roland. A hazaiaknál ott volt a kezdőben a két ex-kanizsai Gránicz Patrik és Lakatos Csaba. A meccs már az első percekben kemény játékot hozott, Vékony Viktor a második minutumban sárga lapot kapott, a negyedik percben pedig az újvárosi Tapiska Gézát kiállították. Gróf András hamarosan taktikai cserével reagált a létszámhátrányra és lehozta Grániczot, hogy Molnár Bencét állítsa a helyére.
A kanizsaiak emberelőnyben többet birtokolták a labdát, de ez nem mutatkozott meg helyzetekben, Lőrincz Bence ugyan próbálkozott fejjel és lábbal is, de csak az egyik fejesét lehetett feljegyezni veszélyesebb lehetőségként. A félidő harájában Vajda Roland és az újvárosi Bata Kristóf is próbálkozott távolabbról, de nem találták el a kaput. A kanizsai szakvezető a szünetben hármat is cserélt: Cserkuti-Németh Olivér Dragóner Filipet, János Norbert Vajda Rolandot, Horváth Balázs pedig Lőrincz Attilát váltotta.
A cserék után sem változott a játék képe, a Kanizsánál többet volt a labda, de nem tudta érdemlegesen beszorítani ellenfelét. A 69. percben aztán megfogyatkoztak a vendégek is, Ekker Milán reklamálásért kapott piros lapot. 10 a 10 ellen némileg felpörögtek az események, de a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A legnagyobb újvárosi lehetőség Bata előtt adódott, ám Mészáros védeni tudott. Varga Dominik beállítása után némileg aktívabb volt a Kanizsa, de sem Lőrincz, sem János nem tudott betalálni ezen a délutánon, így 0-0 lett a végeredmény.
A listavezető FTC II 3-2-re kikapott az Iváncsától, így egy pontot hozott az éllovason a Kanizsa, a Kaposvár viszont őrült meccsen 5-4-re verte a Majost, így megelőzte a kanizsaiakat. A csapat hátránya jelenleg kettő pont a közvetlen riválisokkal szemben. A gárdára jövő szombaton egy kupameccs vár, akkor a Kozármisleny lesz az ellenfél, majd szeptember 21-én jön az FTC II elleni rangadó.
KÁLOVICS Tibor
(Fotó: Facebook.com/FC Nagykanizsa)