A város ipari területeinek fejlesztése a cél
1,16 milliárd forintnyi, döntően Európai Uniós forrásból valósulhatnak meg fejlesztések Nagykanizsa ipari területein a TOP Plusz Program keretében. A többrétű korszerűsítés célja ezen területek elérhetőségének fejlesztése, valamint az infrastrukturális körülmények javítása.
Már az elmúlt években is komoly infrastrukturális fejlesztések indultak el a város ipari területén. A 2022–2023-as időszakban közel 2,3 milliárd forint, vissza nem térítendő uniós támogatásból egy új ipari feltáróút épült és a telkek közművesítése és elkészült. Ennek eredményeként összesen 20 hektárnyi új, vállalkozások számára hasznosítható ipari terület jött létre. A beruházás első ütemében a területen található murvás út befejezése nem valósult meg, ám a város erről sem tett le.
- A város idén nyújtotta be a támogatási kérelmét már a TOP Plusz keretében ennek az útnak a megvalósítására, illetve ott a távolban található Hevesi út és a 7-es út kereszteződésében valószínűleg körforgalom kialakítására. Ennek a támogatási döntése érkezett meg idén júliusban, és most tartunk a támogatási szerződés megkötése alatt. Ebben a projektben az út fejlesztésén túl megvalósítanánk további forrásfüggő fejlesztéseket, amik javítanák főleg a gyalogos közlekedést a meglévő ipari parkunkban - mondta el Nyeste Péter, a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.
Amennyiben a források lehetővé teszik, tervben vannak még gyalogosjárdák és új buszmegálló a Vámház utca mentén, gyalogos átkelő és járda a Magyar utcán, valamint a Sörgyár utca felújítása is. A fejlesztések jelentősége nem pusztán közlekedési kérdés. Az ipari terület bővítése elősegíti a gazdasági növekedést, új vállalkozások betelepülését, munkahelyek létrejöttét.
- Tudomásom szerint már vannak tárgyalások is folyamatban, illetve a város is szeretne erre a területre egy további ipari csarnokot létesíteni, szintén a TOP Plusz projekt keretében. Azt gondolom, hogy miután a lakosságnak egy jelentős része lakik a keleti városrészben, így ez a közúti kapcsolat, amit létre tudnánk hozni, illetve hogyha sikerül, akkor a gyalogos kapcsolat mindenképpen javítaná a jövőben majd itt dolgozó embereknek a közlekedési lehetőségét, illetve mindenképpen célnak tartanánk a fenntartható közlekedési módoknak a népszerűsítését, így a kerékpáros utak építését, a gyalogos utak építését, illetve a tömegközlekedésnek a biztosítása, ehhez mindenképpen szükséges lenne a mögöttünk álló út megépítése – árulta el Nyeste Péter.
A tervezés 2026-ban várható, míg a kivitelezés optimális esetben 2027-ben indulhat el. A beruházás hosszú távon szolgálja a város gazdasági és társadalmi fejlődését, miközben élhetőbbé és fenntarthatóbbá teszi az ipari zónát és környezetét, így a befektetők figyelmét is Nagykanizsa felé irányíthatja.
SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)