„Látszik, hogy szeretik Afrikát és próbálnak vidáman hozzáállni az élethez” - Beszámoló Kisgyura Esztertől és Szalay Ádámtól

Online felületünkön és a Kanizsa TV Híradójában is többször beszámoltunk már a miklósfai hölgy és férje nem mindennapi kalandjáról. A páros január 20-án indult el a mintegy 50 országot átszelő, másfél éves utazásra. Ebben érintik Afrikát és Ázsiát. A mostani beszámolót éppen a Kamerun-hegy megmászása után készítettük a fiatalokkal.

Sivatagon, szavannán és dzsungelen is áthaladtak a világutazók. Az autójukat már ennek megfelelően alakították át, azt is figyelembe véve, hogy szállásként funkcionáljon. A Toyota jól bírja, az eddig megtett mintegy 18 ezer kilométer alatt két problémát kellett megoldani rajta. – Említésre méltó az is, hogy cca. 3000 forintért visszahegesztettek egy rozsdás csomagtérzsanért. Végül Mauritániában az egyik injektorunk elektromos vezetéke megrepedt. A szervizben csak gyári alkatrészeket építenek be, az európai ár töredékéért, illetve a szerelőkön látszik, hogy napi szinten csak Toyotákkal foglalkoznak, nincs fejvakarás, mindenre azonnal tudják a megoldást. Elefántcsontparton a turbóval volt problémánk, cserélni kellett. A szerviz tulajdonosa nagyon segítőkész volt, és felajánlotta, hogy egy korábbi, aktuálisan nem használt autójából kiszereli a típusazonos alkatrészt – említette Ádám.

A húsvét Kamerunban telt a házaspárnak, eddig sietős volt a tempó, a folytatás azonban kevésbé lesz feszített. – Jelenleg az esős évszak elején járunk, de egyre gyakrabban esik, ami azt jelenti, hogy hamarosan nagyon nehézzé válnak a terepviszonyok. Sikerült megmásznunk a Kamerun-hegyet, ám ott is megtapasztaltuk az esős évszak hátrányait: egy nagy vihar miatt a második napon kénytelenek voltunk pihenni a hegy közepén lévő szállásunkon, így csak a harmadik napon értük el a 4090 méter magas csúcsot. Még körülbelül egy hónapot szeretnénk az esőerdőben maradni. Ahogy átlépjük az Egyenlítőt, megfordul az időjárás: Gabonban és Kongóban az esős évszak végéhez érünk, így remélhetőleg sehol sem ragadunk be a rossz idő miatt. Az esőerdő után Ádám leginkább várt része következik: 1-2 hónapot töltünk olyan dél-afrikai országokban, Namíbia, Botswana, Zambia, Zimbabwe, ahol nagyon olcsón be lehet hajtani saját autóval a nemzeti parkokba. Így egy gyerekkori álma válik valóra: saját szemével láthatja a szavannán és sivatagban élő nagyvadakat – említette Eszter.

Az eddig átéltek legmeglepőbb, legszebb élményre is kíváncsiak voltunk, bár mind Eszti, mind Ádi nehezen emelt ki egy-egy választ a 18 ország különlegességei közül. – Mauritániában a világ legnagyobb sivatagában lepődtem meg leginkább – kezdte Ádám – a Saharában az ismeretterjesztő filmekből ismert végtelen homokdűnékre és tevekaravánokra számítottam, ezzel szemben megtanultam, hogy a sivatag nagyobb része kisebb homokdűnecsoportokból és sziklás, néhol hegyes tájból áll. Az emberek kedvességére nyitottságára számítottam, viszont arra nem, hogy az eddig beutazott országokban kivétel nélkül el tudták helyezni Magyarországot a térképen, s Budapesttel, a híres focistákkal és a politikai helyzetünkkel kapcsolatban is képben voltak – mesélte Ádám.

Eszter a következőket emelte ki: – Meglepetés talán az étel volt. A legtöbb országban nagyon finoman és egészségesen főznek, szerintem több, nagyon finom faszénen grillezett halat ettem ebben a 3 hónapban, mint egész életemben összesen. Sokkal modernebb lett minden az elmúlt 5-10 évben, így szerencsénk van a vadonatúj aszfaltutakkal. A modernitás mellett viszont még mindig nagyon sokszínűek ezek az országok, és még mélyen él a tradicionális kultúra. Sokan az animista vallásokban is hisznek, Beninben, Abomey-ban például tényleg mindennap valamelyik faluban szerveznek voodooszertartást. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint a filmekben, itt a jó szellemeket hívják segítségül, hogy a rosszakkal harcoljanak.

S, hogy mit üzenhet(ne) Afrika Magyarországnak? A pár egyértelműen az összetartozást emelte ki. – Nagy a közösség ereje és önzetlenül segítik egymást és minket is. Bár az emberek java része nem gazdag, a nagyon nagy városokon kívül alig látunk hajléktalanokat. Másrészről pedig bár néha azt lehet érezni, hogy lassabban zajlik az élet, de ha valami problémát kell megoldani, azt azonnal és nagyon leleményesen teszik. Annak ellenére, hogy sokaknak kevés a pénze, mégis nagyon nyüzsög az összes falu és kisváros. Mindenki kis árusoknál reggelizik és ebédel, akár csak szendvicset, akár valami tartalmasabb rizses ételt, ami néhány száz forintba kerül, így a legtöbben megengedhetik maguknak, és az utcai árusoknak is van bevétele. Esténként az idősek és a fiatalok is mind kint vannak az utcán, vannak, akik esznek és söröznek vagy csak üldögélnek és beszélgetnek, fociznak, táblajátékoznak, templomba járnak, de semmiképp sincsenek otthon bezárkózva. Bár sokszor nem könnyű az élet, de látszik, hogy szeretik Afrikát és próbálnak pozitívan, vidáman hozzáállni az élethez – magyarázzák.

Az eddigi beszámolóink alatt rendre előjövő megjegyzések voltak a „na de miből?!” tartalmú megjegyzések. Eszti és Ádám éveket spórolt az útra és a szervezésbe is legalább ennyi időt tettek bele. – Az előző 3 évben egy civil szervezetnél dolgoztam, így inkább harmadannyi volt a fizetésem, mint amennyit a végzettségemmel kereshettem volna. Nem szerettem volna arról lemondani, hogy olyan munkám van, amit szívvel-lélekkel csinálok, így kitartottam és szigorúan minden hónapban félretettem egy bizonyos összeget. Ádám építőmérnök és 8 évet dolgozott Magyarország piacvezető kivitelező vállalatánál. Azonban, hogy a kocsinkat is tudjuk finanszírozni, így sok szeretett dolgát, közte a motorját is eladta. Az anyagi részén felül is több évet készültünk, hogy egy ilyen világ körüli út létrejöhessen, hiszen a politikai-biztonsági helyzet folyamatosan változik ezekben a régiókban, rengetegszer kellett mindent újraterveznünk – mesélte az úton lévő pár.

MIKÓ-BARÁTH György

(Megjelent a Kanizsa Újság 2025. április 30-ai számában.)