„Háborúra készülünk?” – Kanizsaiak a túlélőcsomagról
Hetvenkét órás túlélőcsomag összeállítására kéri az Európai Unió a tagállamok polgárait. A javaslat szerint a szettnek élelmiszert, vizet, gyógyszert és egyéb, alapvető szükségletet biztosító felszereléseket kell tartalmaznia. A stábunk által megkérdezett helyiek szerint ezzel csak feszültséget keltenek az emberek között.
Március 26-án jelentették be az új Felkészültségi Uniós Stratégiát, aminek egyik pontja azóta nagy visszhangot kapott az országos sajtóban. Ez alapján minden uniós állampolgárnak össze kell állítania egy három napra elegendő felszerelést tartalmazó túlélőcsomagot. A kezdeményezés kapcsán felmerülő ellentmondásokra az Index cikkében hívták fel a figyelmet. Mint írták, az Unió egy békés Európa képét igyekszik mutatni, ám eközben arra kérik a lakosságot, hogy a legrosszabbra is legyenek felkészülve. A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint a javaslat a pánikkeltést szolgálja.
– Hogy lehet ilyet mondani? Miért, háborúra készülünk? Csak nem – tudtuk meg Gerencsér Györgytől.
Az Európai Bizottság azonban nem csupán a háborúval magyarázta a készlet összeállításának szükségességét, hiszen természeti katasztrófák, kibertámadások és járványok esetén is hasznos lehet. – El sem tudnám képzelni, hogy így kelljen élni – ezt már Farkas Lajosné mondta stábunknak, de ő is kifejtette, hogy szerinte milyen következményei lehetnek a javaslatnak.
– Egy feszültséget vált ki ez, én úgy gondolom, az emberek között –
– Miért? –
– Őszintén? Tessék elképzelni, hogy így kell élni! Szerintem senki nem örülne, ha háború lenne – árulta el Farkas Lajosné.
A megkérdezettek közül mindenki hasonló véleményen volt és Balogh Vilma is egyetértett azzal, hogy ez az ajánlás felesleges ijedtséget kelt.
– Még nem fenyeget bennünket olyan helyzet, hogy kötelező legyen túlélőcsomagot összeállítani – fogalmazott Balogh Vilma.
A nyilatkozók tehát egységesen gondolkodnak a témában, és mint arra többen is rámutattak, három napra elegendő alapvető élelmiszerrel és gyógyszerrel valószínűleg minden háztartás rendelkezik.
T.CS.
(Kép: Kanizsa Médiaház)