Kiderült, mit gondolnak a kanizsaiak az átlagbérekről
Egyre jobban keresnek a magyarok a KSH adatai alapján. A statisztikából kiderül, 2024 novemberében a bruttó átlagfizetés 613 700 forint volt, azonban a megkérdezett helyiek szerint egy átlagos munkavállaló ennél jóval kevesebbet keres. A kanizsaiak ugyanakkor úgy látják, a jelenlegi árak mellett még ez sem elég a megélhetéshez.
Tavaly novemberben a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete bruttó 695 100 forint volt az országban, ami nettó 478 ezer forintot jelent. Ez a KSH adatai alapján csaknem 12 százalékkal több, mint a 2023-as év azonos időszakában. A stábunknak nyilatkozó helyiek szerint az áremelkedéseket figyelembe véve, ennél magasabb bérekre lenne szükség ahhoz, hogy valaki gond nélkül meg tudjon élni.
– Kevésnek találom. Drágultak a zöldségek, drága a húsáru meg a mindennapi megélhetéshez szükség dolgok – fogalmazott Fischer Judit.
A minimálbér 2025-ben 290 800 forintra emelkedett Magyarországon, azaz nettó 193 400 forintra, azonban Kovács Tímea szerint legalább nettó 300 ezer forintra lenne szükség.
– Elegendő lenne, hogyha az árak viszont nem emelkedtek volna, de sajnos az árak emelkednek. Lehet, hogy ugyanolyan mértékben emelkedik az ár, mint a fizetés, de nem vagyok ebben biztos. De az biztos, hogy míg a fizetést egyszer kapja az ember, az árak emelkedése viszont, ha tényleg ugyanannyi vagy esetleg kevesebb, akkor is az van, hogy nem csak egy dolgot vesz az ember a fizetéséből, ami azt jelenti, hogy többször kell kiadni azt az emelkedett árat – tudtuk meg Kovács Tímeától.
Lassan luxusnak számít, ha olyan ételt akar főzni az ember, amit megkíván – ezt már Pauza Ágnes mondta stábunknak. Kiemelte, akik egyedül élnek, szerinte nagyon nehezen jönnek ki egy-egy hónapban.
– Ezt a 400 valahányezret nem tudom, hogy melyik kisujjából szedték össze, fogalmam nincs, de nem így kéne átlagot számolni. Vegyék egy külön részbe a millió fölöttieket és utána millió alattiakat, aztán abból lehetne átlagot számolni, aztán megnéznénk, hogy mi lenne az eredmény – fogalmazott Pauza Ágnes.
A helyiek tehát egyetértenek abban, hogy az árakat is figyelembe véve a jelenlegi átlagkereset nem elegendő a megélhetéshez, azonban rámutattak arra is, hogy egy hétköznapi család bevétele ettől jóval elmarad. A beszélgetésekből bővebb összeállítást láthatnak a Megkérdeztük szombati adásában.
T.CS.
(Kép: Kanizsa Médiaház)