Az idő nincs a szervezőkkel, de elindult a Dödöllefesztivál

facebook megosztás

A hivatalos megnyitóval elkezdődött a 18. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál. Az esős időjárás miatt a szervezők néhány programot lemondtak, párat pedig más helyszínre helyeztek át. A nagykoncerteket viszont mindkét nap megtartják az Erzsébet téren.

A fesztivál eredetileg a város főterén és a Magyar Plakát Ház udvarán zajlott volna, ám az utóbbi helyszínre tervezett koncerteket áttették a Medgyaszay Házba. A nagyszínpad programjai közül elmaradt a Piarista Iskolához köthető népi játékfűzés, valamint az ORFF ütőegyüttes koncertje is, szombaton pedig nem lesz szüreti felvonulás. A szervezők folyamatosan egyeztettek a katasztrófavédelemmel, és mivel nem jósolnak orkánerejű szelet, így a délutáni és esti program zömében változatlan marad.

- A kiadottól eltérően este háromnegyed 10 magasságában a Zenevonat-szuperkoncertet követően ellőjük a tűzijátékot. Azért ma, mert ezt a mai időjárást még tudjuk az „ellenőrzésünk alatt tartani”, illetve biztos az előrejelzés. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy nem bízzuk a véletlenre, hogy meg tudjuk-e tartani – mondta el Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója. 

dödölle

A megnyitón Cser György kisbíró hirdette ki a programot, majd Balogh László nyitotta meg a fesztivált. Nagykanizsa polgármestere beszédében felidézte az idén húszéves rendezvény történetét, valamint kiemelte, hogy a zalai gasztronómiában mekkora szerepe van a dödöllének.

- Még nem hungarikum, de eljöhet az az idő is, hiszen valami különlegességünk van a dödölle által. Bár van vasi és göcseji is, de mégis lehet, hogy a muraföldi, dél-zalai, kanizsai a legjobb. Én hiszek abban, hogy ennek tudása anyáról leányára, apáról fiúra száll. Ebben a dologban benne van tradíció, identitás, kreativitás – fogalmazott Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. 

Az időjárás jelen állás szerint nem befolyásolja a szombatra tervezett főzőversenyt. Az Erzsébet tér nagyszínpadán ma az LGT sztárjai, holnap az Irie Maffia lép fel.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.