Útfejlesztések Becsehelyen, saját forrásból
Bruttó 50 millió forintból újították fel három utca burkolatát és a két településrész közötti járdaszakaszt Becsehelyen. A fejlesztést a falu saját forrásból finanszírozta. Összesen másfél kilométeres szakaszt érintett az aszfaltozás.
Az Arany János utca volt a leghosszabb, amit érintett a projekt. Mellette két másik utcában dolgoztak még, a munkákkal múlt héten végeztek a szakemberek.
– A mögöttünk látható Kossuth utcai szakasz is megújult, ez kb. 250 folyóméter. Aztán az Arany János utca teljes hosszában, ami több mint 500 méter és a Dózsa utcában a torkolattól, mintegy 100 folyóméternyi szakasz, amely nagyon rossz állapotban volt. Ezek történtek meg az idei évben – mondta el Németh Géza, Becsehely polgármestere.
Leginkább talán az újmajori településrészt a faluval összekötő járdára fért rá a felújítás. Ahogy azt Németh Géza polgármester is említette, ez a beruházás már nagyon időszerű volt.
– Nem tudom, hogy mikor volt ez utoljára javítva, de nagyon ráfért. S most egy kétrétegű aszfaltozást kapott, ugyanúgy, ahogy másutt is. Kapott egy aszfalthálót alulra, a repedések megakadályozása érdekében. S utána még pluszba két réteget. Ugyanígy a többi aszfaltozás is a településen, mind két rétegben történt. A kiegyenlítőréteg után, 4 centiméter kopóréteget kaptak – árulta el a polgármester.
A járdaszakasz kapcsán még a földpadka kiépítése hátra van, de ezt az önkormányzat saját maga fogja elvégezni. Mint azt Németh Géza elmondta, jelenleg 2025-re nem terveznek újabb útfelújításokat. Ezen az változtathat, ha sikerül kormányzati támogatást nyerni rá. A mostanihoz hasonló, saját forrásból finanszírozott munkák várhatóan 2026-ban lehetnek ismét a településen.
M-B.GY.
(Képek: Kanizsa TV)