A trafibox már megvan, néhány hét és már mér is a Balaton utcán

facebook megosztás

Új trafiboxot telepítettek a Balaton utcán. A közösségi médiában vegyes fogadtatást kapott az eszköz, a fejlesztés mellett a szakaszon történő gyakori közúti balesetek, szabálytalanságok miatt döntött a városvezetés. A sebességmérő hivatalos működését a következő hetekben kezdi meg, a rendőrség ellenőrzésével.

Az új trafibox felállítását nagyjából egy éve kezdeményezte Bodó László, önkormányzati képviselő. A szerkezetet hat hónap alatt készítettek el, valamint a gyártó elfoglaltsága miatt csupán mostanra sikerült kihelyezni. A helyszín kiválasztásában szakemberek is részt vettek.

- Ez a Balaton utca minőségében még jónak mondható, viszonylag egyenes, és nagy sebességgel közlekednek rajta, főleg az esti órákban az autósok. Történt már itt komoly, súlyos baleset is, amely maradandó károsodást okozott, illetve megkérdeztük a rendőrség, a taxisok, a buszsofőrök, a közlekedési szakemberek véleményét – árulta el Bodó László. 

trafi

A folyamat lezárására még várni kell, hiszen különböző munkálatok, például az elektromos csatlakozás megoldása még hátravan. A képviselő hozzátette, számos tévhit is felröppent a fejlesztéssel kapcsolatban, leginkább a politikai kampányidőszakra hivatkozva.

- Zömében a jóérzésű emberek azt mondták, hogy szükség van rá, pártolták, helyeselték a kihelyezését, de voltak olyanok is, akik mocskolódós stílusban szidták az Éljen VárosuNk! Egyesületet, mondván ez felesleges, csak kampányfogás, a kampány után leszereljük. Minek ez ide, rossz minőségű az út, nem is volt itt gyorshajtás, tehát mindenképpen szeretném megcáfolni azokat a híreszteléseket, hogy ez kampányfogás – mondta el Bodó László. 

A képviselő hangsúlyozta, a rendőrséggel folytatott egyeztetések alapján a város számos más területén is szükség lenne hasonló eszközre, Nagykanizsa belterülete mellett akár Bajcsán vagy Miklósfán. A Bodó Lászlóval készült teljes interjút megtekinthetik mai, Napi Kanizsa című műsorunkban.

SZ.F.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.