Így várják az ünnepeket és az új esztendőt a kanizsaiak

facebook megosztás

Egészséget, munkát és több időt a családdal. Ezt várják a 2024-es évtől a megkérdezett kanizsaiak. Decemberben sokan gondolnak vissza az elmúlt esztendőre, és terveket fogalmaznak meg magukban az elkövetkezendő évre vonatkozóan. Stábunk ezúttal jövő évi elképzeléseikről kérdezte a járókelőket.

Az év végéhez közeledve sokan igyekeznek pozitívan gondolkodni, és csak arra fókuszálnak, hogy a következő évben minden jobban alakuljon, mint 2023-ban. Harcz Erzsébet stábunknak arról beszélt, jövőre egy sokkal szerencsésebb évre számít. Elmondta, számára a legfontosabb, hogy a családjában egészség és béke legyen.

– Elképzelésem lenne, de sajnos nem úgy alakul, ahogy szeretném. Dolgozni kell, a nyugdíj mellett is. Sajnos ez van – mondta el Harcz Erzsébet

Van, aki optimistán tekint a jövőre. Szalainé Nagy Márta hangsúlyozta, a 2024-es év számára jó dolgokat hoz majd, hiszen a fia által hamarosan bővül a családjuk.

– Családi örömök elé néz a fiam. Kisfia fog születni a kislány mellé, úgyhogy annak fogunk nagyon örülni. Édesanyámmal szeretnék sok időt eltölteni és dolgozni. A munkámban sikereket elérni – emelte ki Szalainé Nagy Márta. 

A megkérdezettek közül többen felelték azt, hogy maguk helyett inkább a családjuk számára kívánnak sikeres évet. Hercz Judit úgy fogalmazott, egy gyereke van, akinek szeretné, ha minden vágya teljesülne.

– Szeretnék egy kicsit jót, tehát jó időt, jó egészséget, és egy kicsit több lehetőséget – vélekedett Hercz Judit. 

A fiatal korosztály is eltervezte már a következő évet. Kapus Barnabás rendszeresen sportol, így szeretne a családjának is bizonyítani ezen a területen. Mint mondta, szeretné nekik megmutatni, hogy mire hivatott.

– Nekem a saját tervem, hogy mivel én sportolok, szeretnék minél jobb eredményeket elérni a sportágamban, de igazából magamnak is vannak saját céljaim – fogalmazott Kapus Barnabás. 

Bár a többség sok változtatást tervez az életében az új évben, valaki maximálisan elégedett a jelenlegi helyzettel. Egy dolog azonban közös a kanizsai emberek elképzeléseiben: valami jobbat várnak 2024-től.

T.CS.

(Borítókép: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.