A média világával ismerkedtek a bolyaisok
Pályaorientációs napon vettek részt a Bolyai János Református Általános Iskola diákjai pénteken. A tanulók több cégnél és intézményben is jártak a programon, köztük a Kanizsa Médiaháznál is. A résztvevők a stúdiónkban tartott foglalkozáson betekintést nyerhettek szerkesztőségünk munkájába.
A pályaorientációs programnak többéves hagyománya van a Bolyai-iskolában. Ilyenkor a diákok több céget és középiskolát felkeresnek, ahol a fiatalok a jövőbeli lehetőségeikkel is megismerkednek.
- Azt gondolom, hogy egyelőre még csak azt tudják, hogy tanulni szeretnének-e vagy szakmát szerezni és tanulni mellette. Azt, hogy konkrétan mivel szeretnének foglalkozni, az még szerintem nem kristályosodott ki igazán - mondta el Pintér Szilvia, a Bolyai János Református Általános Iskola pedagógusa.
A diákokat Tar Mihály ügyvezető fogadta, aki beszélt a résztvevőknek a médiában dolgozók feladatairól. A fiatalok emellett megismerkedhettek a híradózás alapjaival, kipróbálhatták magukat műsorvezetőként és a műsor elkészítéséhez szükséges technikákról is hallhattak.
- Nagyon érdekesnek találtam összességében, nagyon tetszett. Bejött ez az egész, ilyenre, hasonlóra számítottam, szóval összességében jó volt, tetszett - árulta el Révész Kornél, a Bolyai János Református Általános Iskola tanulója.
A programon az iskola ötödik és nyolcadik osztályosai vettek részt és ismerkedhettek meg a médiával.
- Én érdekesnek találtam, nem így képzeltem el, viszont mindenképpen egy jó élmény volt számomra - tudtuk meg Mándli Katától, a Bolyai János Református Általános Iskola tanulójától.
A diákok számos helyi vállalkozásnál és intézménynél ismerkedtek a munka világával, minden osztály más-más helyszínen szerzett tapasztalatokat.
K.T.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)