Gólzápor és győzelem

facebook megosztás

Tízgólos mérkőzésen nyert az FC Nagykanizsa. A dél-zalaiak ismét egy második számú együtteshez utaztak, ezúttal a Paks II. volt az ellenfél. A vasárnap 11 órakor kezdődő találkozót 6-4-re nyerte meg Gombos Zsolt csapata.

Négy visszajátszóval, köztük a komoly NB I-es rutinnal rendelkező Hegedűs Jánossal és Bőle Lukáccsal a soraiban kezdett a házigazda a paksi edzőpályán. A csapatok már az első perctől kezdve egymásnak estek, két szélen vitt akció után azonban egy szabadrúgásból szerzett vezetés a Kanizsa, már a 4. minutumban. Nem tartott azonban sokáig a vendég öröm, hiszen 4 perccel később Bence Szilárd rántotta le Pestit, amiért büntetőt ítélt Kakuk Szabolcs játékvezető. A tizenegyest aztán a sértett értékesítette. Az első 15 perc után a Paks többet birtokolta a labdát, de a széleken a Kanizsa is veszélyeztetni tudott, főleg Lőrincz Bencét keresték a társak. A játékrész hajrájában Pesti előtt adódott egy ziccer, de fejesét bravúrral kiütötte Kálovits. A kihagyott lehetőséget aztán meg is büntette a Kanizsa, hiszen a kontrából visszavette az előnyt.

Lélektanilag a lehető legjobbkor, pár másodperccel a szünet előtt lőtte második gólját a piros-kék mezes vendégcsapat. A második félidő mégis a hazaiaknak indult jobban, hiszen Horváth Kevin révén újra egyenlített a Paks. A Kanizsa azonban nem rogyott meg, sőt. Előbb Varga Dominik kapott jó labdát Szökrönyöstől, a védő centerezésére pedig Kondor Kristóf érkezett jó ütemben, és szerezte meg csapata harmadik gólját. 5 perccel később aztán Lőrincz Bencének is összejött a gól, ekkor Pintér robogott végig a pályán, majd adott jó labdát a legutóbbi gólkirálynak, aki kilőtte az alsót. A 74. percben pedig Varga újabb gólpassza következett, ezúttal a mezőny egyik legalacsonyabb játékosa, Szilágyi Adrián fejelt gólt. 2-5-nél úgy tűnt eldőlt a meccs, a hazaiak azonban nem adták fel és Földi parádés góljával zárkóztak.

Próbált nyomást helyezni az utolsó 15 percben a Paks II. a Kanizsára, János Norbert találata azonban ismét háromgólossá tette a különbséget. A székely csatár, vezetői döntés nyomán, 2 hetet az U19-es csapatnál töltött, vasárnap tért vissza és az első labdaérintésből rögtön betalált. A gólfesztiválnak itt még nem volt vége, a hazaiak gólkirályjelöltje, a 2005-s születési Pesti Zoltán a gólja és a gólpassza mellé szerzett egy újabb találatot, átemelve Kálovitsot.

A hazaiak trénére, Kindl István elmondta, jó formában várták a párharcot, viszont végig futniuk kellett az eredmény után és ez sok erőt kivett a csapatából. A visszaállás helyett pedig inkább felvállalták a támadó focit, aminek ez a közönségszórakoztató meccs lett a végeredménye.

– A visszajátszóknak sem egyszerű, tegnap még egész nap Zalaegerszegen voltak, majd ma reggel eljöttek ide mérkőzést játszani. Ők azért játszanak itt, hogy mérkőzést és játékperceket gyűjtögessenek, nekünk nagy segítségünkre vannak. Mellettük pedig 2005-ös, 2006-os fiatalokkal töltöttük fel a pályát és a kispadot. Nekik ez egy tanulási folyamat, jó csapatok ellen játékperceket gyűjtögetve. Szeretném, ha sokra jutnának majd – mondta Kindl István.

Gombos Zsolt a győzelemnek nagyon örült, hiszen egy jó csapatot vertek meg, a csapat védekezésén azonban szerinte van még mit javítani. A taktikai fegyelmezettség kapcsán azt is kiemelte a kanizsai vezetőedző, hogy szándékosan játszottak kontrákra, amikből végül a góljaik felét szerezték.

– Bebizonyosodott, hogy 4 kapott góllal is lehet mérkőzést nyerni. Örülünk a 3 pontnak, de a védelmünk nem volt a helyzet magaslatán, de örülök neki, hogy a támadó szekciónk, a középpálya Pikuval (Pintér Dániel – a szerk.) belül nagyon jól működött. Kontráztunk, mert ez egy nagyon jó csapat volt, ahogy vártuk is. Technikásak voltak, egyénileg is képzettek, gyorsak, fizikálisan erősek, jó focit játszottak. Amit mondtam korábban, az első csapat játékát, s ebben benne van a gólok is, a rúgott és a kapott is. Ez egy ilyen mérkőzés volt, nagyon örülök, hogy mi jöttünk ki győztesen – értékelt a kanizsaiak vezetőedzője.

A következő fordulóban a Szekszárd érkezik az Olajbányász-stadionba. A találkozó vasárnap 13 órakor kezdődik.

M-B.GY.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.