Felfüggesztett a gyorséttermi garázdálkodónak

facebook megosztás

2023 február 8-án, nem sokkal éjfél után érkezett a magyarszentmiklósi vádlott és több ismerőse a Balatoni utcai gyorsétterem autós kiszolgálójához. A rendelés leadása után, az anyósülésen ülő férfi túl hosszúnak találta a sült burgonyára való várakozást, ezért az őket kiszolgáló éttermi dolgozó többszöri hangos felszólítása után, elővett egy addig a kocsi padlóján heverő gáz-és riasztópisztolyt, amit a sofőr feje mellett a dolgozóra szegezett, majd többször meg is húzta a ravaszt. Mivel az étel nem készült gyorsabban a fenyegetőzés hatására sem, A. Márk a járműből kiszállva betörte az ételkiadó ablaküvegét, ezzel 10 ezer forintot meghaladó kárt okozott. Az esetet több biztonsági kamera is rögzítette. A tettes ma 9 hónap börtönbüntetést kapott, 1 év próbaidőre felfüggesztve. Az enyhe ítéletet a férfi büntetlen előélete, és az eljárás során tanúsított megbánó magatartása indokolta, ugyanakkor a garázdaság tettét számos körülmény súlyosbította.

- A súlyosbító körülmények mellett sem szabad elmenni, tekintettel arra, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetésekor ittas állapotban volt, amit ugye mindenképpen nyomatékos súlyosbító körülményként kell értékelni. Továbbá a fegyvernek tűnő gáz-és riasztópisztollyal ugye nem csak fenyegetőzött nyilván, hanem állítása szerint rongált is. Egyébként a tőle lefoglalt gáz-és riasztópisztoly tartására, engedéllyel nem rendelkezett – mondta az ülésen Nagy Angéla ügyész.

SZ.F.

( Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.