Hőség és alkohol - Egy hét alatt 9 ittas sofőr ellen indult eljárás Zalában
A nagy meleg egyébként is igénybe veheti a szervezetet, az ittasság pedig tovább rontja a vezetési képességeket. Ennek ellenére Zala vármegyében a múlt héten is többen ültek úgy volán mögé, hogy előtte alkoholt ittak.
A hőségriadó idején is folyamatosak a közúti ellenőrzések Zala vármegye útjain, hiszen a kánikula önmagában is baleseti kockázati tényező, a szabálytalanul közlekedők pedig fokozzák ezt a veszélyt.
A sofőrök ugyanis a nagy melegben jellemzően kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, vagy későn reagálnak a kialakult közlekedési szituációra, esetleges veszélyhelyzetre. A reakcióidő hosszabbá válik, a reflexek tompulnak, megnő a vezetéstechnikai hiba lehetősége.
A zalai rendőrök 2023. július 9–17. között 64 közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyek közül tíz személyi sérüléssel végződött. Emellett kilenc olyan sofőrt igazoltattak, akik a gyanú szerint ittasan ültek volán mögé.
A hőség megviselheti az emberi szervezetet, az ittasság pedig minden körülmények között rontja a vezetési képességeket. A kettő együtt rendkívül balesetveszélyes párosítás.
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság arra kéri a járművezetőket, hogy soha ne igyanak alkoholt, ha vezetnek. A nyári melegben fogyasszanak elegendő alkoholmentes folyadékot, vizet! Fokozottan figyeljenek arra, hogy csak kipihenten üljenek volán mögé, és tartsák be a szabályokat! Legyenek türelmesek a közlekedő partnereikkel!
…hogy mindenki hazaérjen!
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság