Kanizsán is aláírásokat gyűjtött a Mi Hazánk

facebook megosztás

Országos aláírásgyűjtésbe kezdett a Mi Hazánk Mozgalom az engedély nélküli fúrt vagy ásott kutak moratóriumának év végére tervezett kivezetése ellen. A párt nagykanizsai szervezete is csatlakozott az akcióhoz. A csütörtök délelőtt a Vásárcsarnok előtti területen tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a Mi Hazánk célja, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon több mandátumot szerezzen a városban.

A Mi Hazánk álláspontja szerint mintegy 200 ezer háztartás gazdálkodik országszerte fúrt vagy ásott kutakból. A 2020-ban hozott kormányrendelet értelmében a 80 méternél mélyebb kutakat be kellet volna jelenteni. Ez a határozat 50 méteres mélységre és az idei év végére módosult. Az engedélyeztetés 100-200 ezer forintba kerül, a bejelentés elmulasztása pedig 300 ezres bírságot von maga után.

 

– Nem szeretnénk azt, hogy a regisztrált kutak után a következő évben már adót kelljen fizetni. Gyakorlatilag a pandémiás helyzetben törvényváltozás történt, és az eddigi 2028. novemberi állapot helyett 2023. december 31-ig regisztrálni kellene a fúrt és hagyományos kutakat. Mi ezt nem szeretnénk – árulta el Kiss Ferenc, a Mi Hazánk vármegyei elnöke.

A sajtótájékoztatón Dócs Dávid, országgyűlési képviselő is részt vett. A párt alelnöke úgy látja, az aláírásgyűjtés sikeres és ezzel is igyekeznek politikai alternatívát nyújtani az emberek számára. 

 

– A politikát tekintve az egész országban apátia uralkodik, az emberek a fejüket a földbe dugják és nem igazán kíváncsiak a közéletre és a politikára, Mi azt látjuk, hogy az aláírásgyűjtésünkkel – azáltal, hogy az emberek között vagyunk, köztük mozgunk, kíváncsiak vagyunk a problémáikra – megtörni látszik a jég. Nyitottak felénk és ők sem szeretnék, ha egy újabb bőrt húzna le róluk a Fidesz-kormányzat. Én azt gondolom, hogy nagyon szépen gyűlnek az aláírások az ország minden pontján – nyilatkozta Dócs Dávid, a párt országgyűlési képviselője. 

A sajtótájékoztató a Mi Hazánk jövőbeni terveit is érintette. Hokker Tibor, dél-zalai választókerületi elnök elmondta, a jövőévi önkormányzati választásokon valamennyi kerületben indítanak jelölteket, és legalább 3-4 képviselőt delegálnának az új ciklus kanizsai testületébe.

 

– Ez az aláírásgyűjtés arra is szolgál, hogy felkészüljünk a következő választásokra. Itt az emberek véleményét meghallgatva – sőt kikérve – azokra a problémákra, amiket megragadva tudunk olyan programot ajánlani, ami a választás sikeréhez vezethet a Mi Hazánk részéről – hangsúlyozta Hokker Tibor választókerületi elnök.

Dócs Dávid hozzátette, a kutak témája után, pártja igyekszik aláírásgyűjtéseket szervezni több más, a magyar társadalmat érintő kérdésben.

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.