Hárman sérültek meg egy figyelmetlen kikanyarodás következtében Egerszegen

facebook megosztás

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában kettő súlyos sérüléssel, és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 56 éves helyi nő közlekedett 2023. április 26-án 16 óra körül személygépjárművel Zalaegerszegen, az Átkötő úton. A sofőr a 74-es számú főút kereszteződésénél feltehetően figyelmetlensége miatt kikanyarodott egy Zalaegerszeg, Balatoni út felől érkező autó elé, és összeütköztek. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény alapján egy ember súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.