Megnyílt a Thúry György Múzeum új kiállítása

facebook megosztás

Az élet és a halál kapcsolata került előtérbe a Thúry György Múzeum kedden bemutatott tárlatán. Az új kiállítás az Eltemetett múlt – Élet és halál az Árpád- és középkori Dél-Zalában címet kapta, és 2023 végéig látogatható.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósított kiállítás megrendezésére egy évvel ezelőtt pályázott a múzeum, az állandó kiállítás első két termét januárban kezdték el átalakítani az intézmény munkatársai. A tárlat több természettudományi területre – köztük az antropológiára, az archezoológiára és az archeobotanikára – épül. A tervek szerint a látogatók a közgyűjtemény korábban nem látott kiállítási tárgyait ismerhetik meg a következő hónapokban. 

– Összegyűjtöttük a Thúry György Múzeum régészeti gyűjteményének egy olyan szeletét, ami még nem került bemutatásra. Gyakorlatilag az ittlévő leletek és az ittlévő információk mind olyanok, amiket még nem mutattuk be. Ezzel egyben el is indítottunk egy kiállítássorozatot, amelyben az a célunk, hogy a többi gyűjtemény – hiszen a történelmi gyűjtemény, néprajzi gyűjtemény az utóbbi időben kicsit hangsúlyosabban mutatkozott meg – is szerepet kapjon. Szeretnénk a régészeti gyűjtemény egy-egy szeletét bemutatni –emelte ki Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

A kiállításon fontos szerepet kapnak a rekonstruált makettek, különös látványelemnek számít a leletekkel teli kút, a méretarányosan felépített lakóház és az Árpád-korabeli rekonstruált sír. Az utóbbiban található csontvázakon felfedezhetjük a kor népbetegségeinek nyomát.

–Nehéz volt olyat találni, amit szépen be lehetett volna mutatni, viszonylag teljes épségben. A hölgynek például a felkarcsontján vannak elváltozások, illetve a kulcscsontján, tehát megerőltető fizikai munkából – például üllőkőhasználatából – adódó elváltozások tapasztalhatók. Fogszuvasodás, fogvesztés, ezek úgymond mindennapos dolgok voltak az akkori emberek életében –  hangsúlyozta Szmodics-Tugya Beáta, archeozoológus.

Szmodics-Tugya Beáta hozzátette, a kiállítást igyekeztek interaktívvá alakítani: a résztvevők tesztelhetik tudásukat a korabeli gabonákról, az érkező diákcsoportokat pedig Árpád-kori házmakett készítésével várják a múzeumban.  

K.T.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.