Elvétette az előzést a 67 éves nő, szántóföldön kötött ki a BMW

facebook megosztás

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában egy könnyű sérüléssel, valamint 15 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Egy 67 éves meggyeskovácsi lakosú nő közlekedett személyautóval 2023. március 31-én 14 óra 40 perc körül a 74-es számú főúton Egervár irányából Zalaegerszeg felé. A járművezető előzés közben nekiütközött egy szemből érkező személygépkocsinak, majd az út melletti szántóföldön állt meg. A balesetben a nő könnyű sérülést szenvedett.

A balesetek megelőzés érdekében a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy előzés megkezdése előtt minden esetben győződjenek meg arról, hogy:

  • a szemközti sávban annyi hely áll rendelkezésre, hogy a szembejövő forgalmat nem zavarja,
  • az előttük haladó jármű előzési szándékot nem jelzett,
  • nem kezdett-e előzésébe más, mögöttük haladó jármű,
  • megfelelő oldaltávolságot tudnak tartani az előzés során a megelőzött jármű(vek) mellett,
  • előzés után vissza tudnak-e térni a sávjukba úgy, hogy a megelőzött járműve(ke)t ne zavarják.

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

(Borítókép és fotó: police.hu)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.