Háromszázezret ért a 200 feletti tempó
A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. március 22-én 16 óra 45 perckor Hévíz környékén, a 760-as számú főúton mértek be egy motorost, aki a megengedett 90 km/h helyett, 201 km/h-val száguldott.
Ekkora sebességnél a jármű majd 56 métert, vagyis több, mint három félpótkocsis járműszerelvény hosszát teszi meg egyetlen másodperc alatt. A forgalmas útszakaszon a sofőr ezzel a felelőtlen magatartásával nemcsak a saját, de mások életét, testi épségét is veszélyeztette – közölte a rendőrség honlapján a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Az egyenruhások a gépjármű üzembentartója részére 300 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki.
(Borítókép: police.hu)