#közúti ellenőrzés

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány hat főt fogott el, akik közül kettő személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 17 főt állítottak elő, közülük nyolc személyt…

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány három főt fogott el. A zalai járőrök kilenc személyt állítottak elő, közülük kettő főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Az egyenruhások 2023.…

Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél. A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2023. november 8-án közúti ellenőrzéseket hajtottak végre az M7-es…

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány tíz főt fogott el, akik közül négy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök 17 főt állítottak elő, közülük kilenc személyt…

Ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból, és több száz olyan sofőrrel szemben intézkedtek a Zala vármegyei rendőrök, akik túllépték a megengedett sebességet. A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, a…

A Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a szolgálatban lévő állomány négy főt fogott el, akik közül egy személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. A zalai járőrök öt főt állítottak elő, közülük három személyt…

Az egyenruhások ittas és eltiltás hatálya alatt közlekedőket szűrtek ki a forgalomból, de akadt olyan sofőr is, aki a rendőrök szeme láttára előzött záróvonalon. Az elmúlt héten tartott közlekedési ellenőrzések eredményeként a zalai járőrök 12…

A rendőrök 2023. október 9. és október 15. között fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak Magyarország közútjain. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2023. október 9-15. között „Focus on the road”  elnevezéssel hirdetett…

A közlekedési balesetek megelőzése, valamint a szabályszegések visszaszorítása érdekében ellenőrizték a járművezetőket a rendőrök Zala vármegyében. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Roadpol) kezdeményezésére 2023. szeptember 20-án a…

A járőrök 2023. szeptember 18-án 17 óra 10 perc körül Nagykanizsán, a Balatoni úton lettek figyelmesek egy sofőrre, aki vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használt. Az egyenruhások megállították a személyautó vezetőjét, és alkoholszondát…

A járőrök 2023. szeptember 10-én 9 óra 20 perc körül figyeltek fel Keszthely külterületén egy földes úton leállított személykocsira, amelynek vezetője mélyen aludt. A nő többszöri kopogás után ébredt csak fel, és zavartan viselkedett. Elmondta a…

Augusztus 22-én négy járművezető döntött úgy, hogy ittas állapotban, mások életét is veszélyeztetve ül a volán mögé, közülük ketten balesetet szenvedtek. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az ittas járművezetés mekkora kockázatot jelent a…

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján 2023. augusztus 7. és 13. között tartott akciót a rendőrség. Az egyenruhások ebben az időszakban célzottan a megengedett sebességet…

A nagykanizsai rendőrök kezdeményezték a letartóztatását annak a bűnismétlő sofőrnek, aki rá sem bagózott a vele szemben hozott jogerős bírói ítéletre, és autót vezetett. A járőrök 2023. augusztus 9-én 23 óra 50 perc körül Nagykanizsán, a Garay…

Közlekedési akciót tart a rendőrség a héten, ezért hétfőtől ellenőrzésre számíthatnak az autósok az egész országban - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.     A közlemény szerint Az Európai…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.