Völner–Schadl-ügy? Gyurcsány!

facebook megosztás

Kanizsán 2023. január elsején elindult a 2024-es kampány. Ez érthető módon kihatott az év első közgyűlésének hangulatára, ami már-már a 2019-es és a 2020-as üléseket idézte, akkor nem volt ritka, hogy 8-9 órát tanácskoztak a felek. Január 25-én is többször előkerült Cseresnyés Péter neve, miszerint utasításokat oszt a jegyzőnek és a csoportvezetőknek, amit az ÉVE sérelmezett, valamint kérték, a posták ügyében vesse be a lobbierejét. A február elsején megjelent Telex-cikk azonban minden eddiginél jobban az ötpárti frakció kereszttüzébe állította az országgyűlési képviselőt.

2021 végéig kell visszakanyarodni a Völner–Schadl-ügy előzményeiért. Decemberben kezdeményezte az ügyészség Völner Pál államtitkár, parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel a gyanú szerint Schadl Györggyel közösen intézték, hogy kik lehetnek végrehajtók. A kinevezettek – a gyanú szerint – a bevételük bizonyos részét visszacsurgatták Schadlnak, majd ő fizethetett Völnernek. Az ügy most folytatódik, de az sem kizárt, hogy egy teljesen új eset kezdődik a Telexhez jutatott tanúvallomások után. Ugyanis az egyes végrehajtóknak lehettek támogatóik, őket monogramokkal jelölték, így kerülhetett elő Gelencsér Attila, Szatmáry Kristóf, Cseresnyés Péter vagy Csizi Péter országgyűlési képviselők neve is. 

Február elsején 08:57-kor került ki a Telex cikke. Az ÉVE azonnal lecsapott, megosztották a Telex írását, a pécsiek cáfolatát Csizi Péter kapcsán, majd lapunknak reagált Horváth Jácint, aki hangsúlyozta: ha bebizonyosodik az érintettség, akkor ezen képviselőknek azonnal el kell hagyni a politikai pályát. Cseresnyés Péter nem nyilatkozott a Kanizsa Médiaháznak. Február elsején a közösségi oldalán azonban megjött Cseresnyés első válaszlépése. Itt kiemelte, a nyomozás már lezárult, így bármilyen érintettsége lenne, azt már mindenki tudná. Majd előhúzta a Gyurcsány-kártyát: „Nade tudjuk, hogy megy ez dk-s körökben, hiszen még maga a főnökük, Gyurcsány Ferenc is kimondta: »Hazudtunk reggel, éjjel meg este.«” Erre a vonatra ült fel a helyi pártoldal is február harmadikán: „Miután a helyi balliberálisok saját teljesítményt és valós eredményeket nem tudnak felmutatni Nagykanizsán és Dél-Zalában, azt csinálják, amit a vezérük: »Hazudnak reggel, éjjel meg este.«”

A vég kezdete című poszttal reagált a többségi frakció. Itt leírják: „Az érintettek számára valóban az lehet a legkínosabb jelzés, hogy a Fideszből senki nem állt ki, hogy megvédje őket...” Február ötödikén Cseresnyés Péter újabb lépést tett: „Gyurcsány Ferenc kanizsai helytartója, Horváth Jácint, valamint a helyi, dk-s propaganda média is valótlanságokat állított, amellyel nyilvánvaló politikai céljuk volt…Mind Horváth Jácint, mind pedig a felelős szerkesztő irányába megtettem az első hivatalos lépéseket, amelyben a szóban forgó hazug posztok törlését, illetve helyreigazítást kértem.” Az ÉVE-frakció azóta naponta több posztot szán a témára. Cseresnyés Péter helyreigazítási kérelme kapcsán arra világítottak rá, hogy „Szatmáry Kristóf, Gelencsér Attila és Csizi Péter hallgat, Cseresnyés Péter fenyegetőzik...” Az ÉVE azt a levelet is kitette, amiben Cseresnyés Péter Horváth Jácintot kereste meg. Az ötpárti frakció némi kritikai éllel is élt az írás fogalmazásával kapcsolatban: „Nem fogják elhinni, mit írt Cseresnyés Péter! »Cseresnyés Péter .... szám alatti lakos, az Ön neve alatt üzemelő facebook profil alatt 2023. február 1. napján olyan tartalmú közleményt tett közzé, melyet időben rendkívül gyorsan vettek át a közösségi oldalon más személyek, melyben foglalt állítás nem igaz.« Azóta könnyezünk a nevetéstől!”

Cseresnyés Péter nem, de a pártoldal tovább ütötte a Gyurcsány-vasat, valamint a Kanizsa Médiaház oldaláról lelopott(?) videókból ismét előhúzták Károlyi Attila Kiskanizsa kapcsán tett felszólalását. Azt is kiszúrták, hogy Horváth Jácint módosított a posztján, és a „felbukkan a támogató nevek között Cseresnyés Péter neve is” felbukkanhat lett. Ezt a következőképpen summázták: „Gyurcsány Ferenc bizonyára büszke kanizsai emberére, aki úgy forgatja a szavakat és ferdíti el a tényeket, ahogy a saját politikai érdeke megkívánja…”

Szerző és fotó: Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.