Ami szétszóródott, legyen újra egy

János evangéliumának 17. fejezetében olvasható Jézus főpapi imája, amelyben önmagáért, az apostolokért és az Egyházért könyörög az utolsó vacsorán. Amikor a tanítványairól beszél, így fohászkodik az Úrhoz: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te neved által, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!” Az idézett szakasz a nagykanizsai ökumenikus imahét záró istentiszteletén is elhangzott, amelyet a református templomban tartottak múlt vasárnap.

Fotó: Gergely Szilárd

Az utolsó imaalkalmon Nyeste Pál piarista atya beszélt a keresztény egységről. Igehirdetésében példaként hozta San Salvador érsekét, Boldog Óscar Romerót, akit a szegények püspökeként és az üldözött keresztények patrónusaként is számon tartanak. Romero atyát 1980 márciusában, gyászmise közben ölték meg fegyveres merénylők.

– Amikor Romerót kinevezték érsekké, paptársai nem bíztak benne: azt mondták róla, csak egy könyvmoly, aki a gyakorlatban semmire nem képes – fogalmazott Nyeste Pál. – Romero maga is bizonytalan volt a feladatát illetően, ám egy kettős gyilkosság rádöbbentette arra, hogy mi is az ő küldetése: össze kell gyűjtenie, ami szétszóródott. Az első próbálkozása még kudarccal végződött. Szegényeket és gazdagokat együtt akart megkeresztelni, ám az emberek méregetni kezdték egymást, és a távolság nemhogy csökkent, hanem nőtt köztük. De Romero nem adta fel. Híveit arra kérte, békéljenek meg egymással, a katonákat, gerillaharcosokat pedig arra, hogy tegyék le a fegyvert. Végül aztán ő maga is erőszak áldozata lett. A merényletet követően éveken át tartó, több tízezer ártatlan életet követelő polgárháború robbant ki a közép-amerikai Salvadorban. Az érsek gyilkosai hosszú éveken át megúszták a felelősségre vonást. Azóta eltelt csaknem négy évtized; béke van ma San Salvadorban? Ha egy kicsit is, az talán Romerónak is köszönhető.

„Összegyűjteni, ami szétszóródott” – akár a jelmondata is lehetne az ökumenikus törekvéseknek, amelyeknek egyik fontos szimbóluma a kereszt, hangzott el az istentiszteleten. A Krisztus-hívők – felekezeti hovatartozástól függetlenül – mind a kereszt elé járulnak, hogy annak lábánál letegyék áldozatukat és felajánlásukat. Hasonló összetartó erővel bír a feltámadás öröme. A piarista atya ugyanakkor hangsúlyozta, attól még, hogy lebontjuk a közösségeket elválasztó falakat, nem oldódik meg minden varázsütésre.

– Egyrészt fel kell ismernünk, hogy Jézus nem mást: minket, a tanítványait tett a kiengesztelődés, és a szétszórtságból való összetartozás jelévé. De miért is szóródtunk szét egyáltalán? A mai olvasmány Efraimról és Júdáról szólt, akik irigykedtek egymásra. Az irigykedés, amely az emberi természet része, mindig szétválasztotta a közösségeket. Ezért kell áldozatot hoznunk ahhoz, hogy újra eggyé váljunk. Nem olyan egyszerű feladat: minél fontosabb kérést fogalmazunk meg, annál nagyobb a keresztünk – de a húsvét öröme is. Isten feladatot bízott ránk, amit csak akkor tudunk teljesíteni, ha megtesszük, amit vár tőlünk: mindnyájan egyek leszünk.

Nyeste Pál emlékeztetett arra is: Jézus főpapi imája nemcsak a keresztény közösségek vagy az egyházak egységére vonatkozik, hanem minden egyes emberre.

– Minden Istenhez tartozik: az is, ami szétszóródott, és az is, ami együtt van. Olyanok vagyunk, mint a cserépedénybe zárt kincs őrzői: Isten szeret minket, ezért bízta ránk ezt a feladatot. Vigyázzunk a kincsre, s ha a cserépedény össze is törik, nem kell megijedni, hiszen a darabokat össze lehet ragasztani.

Az istentisztelet végén Hella Ferenc református lelkipásztor arról beszélt, nem az a fontos, hogy ki melyik felekezethez vagy egyházközséghez tartozik, hanem a krisztusi szeretet, amely minden tanítás alapja, és ami a keresztényeket összeköti.

Nemes Dóra

Fotó: Gergely Szilárd

Egyike a legismertebb ószövetségi jeleneteknek, amikor Mózes átvezeti Izráel fiait a Vörös-tengeren. A csodálatos menekülést követően hálaének csendül fel, ebből választották ki az idei ökumenikus imahét alapigéjét: „Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod kitűnik erejével…” Az imaalkalmakat összefűző tematikát ezúttal a Karib-térségben élő keresztények állították össze, akik az egyiptomi menekülésre és egyúttal saját helyzetükre, történelmükre is reflektálva a modernkori rabszolgaságra és az emberi méltóságra akarták felhívni a figyelmet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Kanizsa Lokálpatrióta Hetilapban jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.02.