„Nem kaptak érdemi segítséget az elhelyezkedésben” – 700 elbocsátott tungsramosból alig több mint kétszázan találtak munkát
Az elküldöttek többsége a visszanyesett végkielégítésből próbál boldogulni, a maradók pénzét az infláció emészti fel a Tungsramnál. Úgy tudjuk, Nagykanizsán a több mint 700 elbocsátottból alig több mint kétszázan találtak eddig munkát.
Jörg Bauer, Cseresnyés Péter és dr. Ascsillán Endre egy nagykanizsai beszállítói napon, 2018. május 31-én Fotó: Kanizsa TV
– Rohadjanak meg a főnökök, nagyjából 1,3 millió forintot vettek ki a zsebemből! – fakadt ki László, a Tungsram nagykanizsai gyárának immáron egykori dolgozója, akinek több mint 700 helybeli társával egyetemben a nyáron mondott fel a gazdasági gondjai elől csődeljárásba menekült cég.
A vezetés csak áprilisban, a választások után jelezte a bajt - nem meglepő módon, hiszen hivatalosan a kormány stratégiai partnerének számított, s egy ilyen drasztikus döntésnek akár hatása is lehetett volna az április eleji voksolásra -, ám már hónapokkal korábban egyoldalúan felmondta a kollektív szerződés több pontját: az egyik, amit megváltoztattak, hogy nem az eredeti megállapodás szerint, hanem csak a Munka törvénykönyve alapján jár a végkielégítés.
Ez a lépés, mint utóbb kiderült, nagy érvágást jelentett a júliustól több hullámban elbocsátottaknak, hiszen akár 10-11 havi munkabérnek megfelelő összeggel kaptak kevesebbet búcsúzásként.
Az összeg a minimálbérre bejelentetteknél is bőven több mint egymilliós, a szakmunkások esetében pedig sok esetben közel kétmilliós mínuszt jelentett.
– Nem dubaji nyaralásra kellett volna a pénz, hanem arra, hogy normálisan tudjunk élni kétgyermekes családként, amíg újra munkát találok – tette hozzá László.
Mint arról korábban többször beszámoltunk, a Tungsram áprilisban jelentette be, 1600 munkavállalóját, dolgozóinak több mint felét elküldi az év végéig - a létszám később kétezer környékére emelkedett -, a leépítés a cég mindegyik telephelyét érintette, vagyis Budapesten, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Zalaegerszegen és Nagykanizsán is rengetegen kerültek utcára. (Az újpesti és a kisvárdai gyáregység azóta teljesen le is állt.) A legtöbben, több mint 710-en Nagykanizsán kapták meg a felmondásukat a 2018-ban a General Electrictől ismét magyar kézbe került, 2019-ben a kormánnyal stratégiai partnerszerződést aláíró cégtől, ami komoly foglalkoztatási gondokat jelentett a zalai városban.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ugyan bejelentette, hogy a megyei kormányhivatallal, az iparkamarával, a térségi munkaerőigényt jelző gazdasági szereplőkkel, munkaerő-közvetítőkkel és -kölcsönzőkkel együttműködve igyekszik munkához segíteni az elküldött dolgozókat. A kormányhivatalok az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban is segítenek, ráadásul ugyanezt ígérte Balogh László, Nagykanizsa fideszes polgármestere is - aki márciusban pletykának és kampányfogásnak titulálta az ellenzék által felvetett problémát -, ennek ellenére lapunknak az elküldött dolgozók azt állították, nem kaptak érdemi segítséget az elhelyezkedésben.
– Arról is szóltak ígéretek, hogy a munkaügyi központ kap majd támogatást az átképzésekre, ám ebből sem lett semmi – állította Kupó Csaba, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke.
– Csak azt mérték fel, milyen szakmákra lenne igény. Aztán olyan lehetőségek merültek fel többek között, mint pincér- vagy szakácssegéd, csontozó, segédápoló, melyek valljuk be, nem éppen a munka nélkül maradtak profiljának megfelelő ajánlatok. Első ígéretként az is elhangzott, hogy 250 ezer forint támogatást kapnak a leépítettek, s ingyenes átképzésen vehetnek részt, utóbb aztán kiderült, ebből kellene fizetni a tanfolyamot.
– Volt olyan egykori kollégám, akinek 175 ezer forintért 60 napos raktárosképzést ajánlottak, vagyis 75 ezerből kellett volna megélnie két hónapig, ha elvállalja.
Mindezt azután, hogy a cég komolyan lefaragta a végkielégítéseket: három-hat hónapos felmondás után jellemzően 9 havi bérnek megfelelő összeget kaptak a gyárban évtizedeket lehúzó, jellemzően ötven év feletti munkások, akiknek a korábbi kollektív szerződés alapján még 19-20 havi pénz járt volna. És nem sok százezres fizetések után, hiszen a betanított munkások jellemzően minimálbérért, a szakmunkások pedig a garantált bérminimumért - nettó 173 ezer forint - dolgoztak.
A szakszervezet információi szerint a több, mint 700 kanizsai elbocsátottból bő kétszázan találtak eddig munkát, de a felmondások nagyjából harmada a napokban-hetekben jár le, azaz újabb cirka kétszázan jelennek meg a munkaerőpiacon hamarosan. Eddig a legtöbben, összesen úgy 130-an két helyi cégnél, a Resideónál és a Dynamicnál, kisebb helyi vállalkozások további bő ötven embert alkalmaztak, s tucatnyian a zalaegerszegi Flextronicshoz kerültek. Igaz, néhányan már fel is mondtak azóta a megyeszékhelyen.
– Elkezdtem, de rájöttem, nem akarok 56 évesen napi száz kilométert ingázni – indokolta döntését Árpád.
– Ráadásul két szakmunkás-vizsgával talán többet érdemlek a betanított munkánál. János is rendelkezik hasonló papírral, mégis elvállalta a gyártósor melletti „operátormelót”, ahogyan ő nevezte, ugyanis legalább nem kell ingáznia, ráadásul a bére sem alacsonyabb, mint anno a Tungsramnál.
– Ebből a szempontból akár még jól is járhatnak egyesek, ugyanis a Tungsram a lehető legkevesebbet adta a dolgozóinak – jegyezte meg Kupó Csaba.
– Most pedig még rosszabb a helyzet, hiszen szóba sem kerül a béremelés a megmaradt, több mint kétszáz embernek, hiába rekord magas az infláció, a cég csak annyit vállalt, hogy az eddigi havi bruttó 10 ezer forintos cafetériát megduplázza, ez úgy 7 ezret jelent pluszban, amiről pontosan lehet tudni, mire elég…
Ennek ellenére, akik még a működő plasztik-, led-összeszerelő- és fémmegmunkáló üzemben dolgoznak, egyelőre nem tervezik, hogy máshol keresnek munkát, ugyanis bíznak benne, hogy a cég csődegyeztetései sikerrel zárulnak, s visszatérnek a korábbi megrendelők, vagyis hosszú távon lesz munkájuk, sőt, arról is hallottak, hogy egy svájci befektető érdeklődik a Tungsram iránt.
Forrás: nepszava.hu
(Borítókép: Röhrig Dániel)