Elkészült a város zenei lexikonja
A Hevesi Sándor Művelődési Központban mutatták be Nagykanizsa Zenei Lexikonját. Kocsis Katalin gyűjteménye a város egykori zenei tehetségeinek életét foglalja magában egészen az 1800-as évek közepétől.
Bár zenei lexikonról van szó, nem csak zenészek, hanem táncművészek vagy akár költők is bekerültek a kötetbe, például Pék Pál, aki sokat tett a város jazz zenéjének felerősödésében. Főként a 19. század közepétől szerepelnek művek a gyűjteményben, de megtalálható néhány szócikk ennél sokkal korábbi énekekről is. A legrégebbi könyvben szereplő dal, egy Thúry Györgyre vonatkozó históriás ének 1571-ből. Kocsis Katalin, a lexikon szerzője erős hivatást érzett, hogy városunk zenei múltját összefoglalja.
– Írtam külön-külön emberekről egyes tanulmányokat, de egyszer csak úgy éreztem, hogy kell egy olyat írni, amiben mindenki benne van. Persze, akkor mindenkiről egy kicsit szűkszavúbban, hogyha mindenki belekerül. Egy lexikon azért az nem annyira mesélős jellegű, hanem azért abban egy kicsit komolyabb és objektívebb szócikkek vannak, de viszont mindenki belekerül és mégiscsak ad egyfajta keretrendszert Nagykanizsa zenei múltjáról és én ezt próbáltam meg most ezzel a kötettel – nyilatkozta Kocsis Katalin, szerző.
A lexikon megközelítőleg egy év alatt készült el, de a kiadást másfél évtizednyi kutatás előzte meg. A szerző több forrást is használt a kötet megírásához.
– Elsősorban a régi nagykanizsai újságokat, amik 1862-ben jelentek meg először és attól kezdve folyamatosan volt Nagykanizsának saját hírlapja. Ez egy valóságos kincsesbánya, rettentő élvezet olvasni. Fent van egyébként a könyvtár honlapján a teljes anyag, tehát ott bárki böngészheti őket. Nem mondom, azért jó sok oldal. Mellette újabban egyrészt az anyakönyvek, mert az, hogy egy muzsikus hol élt, mikor született, mikor halt meg, ezekhez muszáj az anyakönyvi forrásokat előkeríteni – árulta el a szerző.
Kocsis Katalin hozzátette, aki a művészek anyakönyveiről is szeretne többet megtudni, a FamilySearch oldalon tájékozódhat további érdekes információkért.
SZ.ZS.
(Borítókép: Kanizsa TV)