Újraindul a Kanizsa Újság, a városi televízió pedig új műsorokkal (is) jelentkezik

facebook megosztás

 

Emellett új műsorral is bővül a Kanizsa Tv repertoárja, szombat esténként a Hét Nap Kanizsa című hírmagazinunkban összefoglaljuk a hét legérdekesebb eseményeit.  

Most szombaton kezdődik új műsorunk a Hét nap Kanizsa. Terveink szerint ebben összefoglaljuk a hét eseményeit fél óra időtartamban. A műsor a megszokott 6 órás Híradó kezdéssel lesz látható. Az új hírműsor mellett rendszeresen lesznek láthatók magazin műsoraink. Hosszú szünet után újra jelentkezünk a Testrenddel, a Közérdekessel és egy új tematikus műsort indítunk Családias címmel.  

– A televízióban is lesz egy kis változás. Ott pedig mostantól kezdve október elsejétől minden szombaton egy heti hírösszefoglaló magazint fogunk indítani, ami Hét Nap Kanizsa- ez lesz majd a címe és ebben tulajdonképpen a hét legérdekesebb vagy legfontosabb kérdéseit gyűjtjük össze csokorba. Tehát hogyha valakinek nem volt ideje az adott héten végignézni a televízió összes híradóját akkor egy ilyen kivonatot, egy lényegi kivonatot azért szombaton esténként, este hat órakor tud kapni – tájékoztatott Tar Mihály a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Hosszú szünet után pedig újra megjelenik a Kanizsa Újság. Megújulva, megváltozva, péntektől már a terjesztése is megkezdődik a városi lapnak.

–Tulajdonképpen egy örömhírrel is kezdhetjük a dolgokat. Megjelenik a Kanizsa Újság szeptember harmincadikán, pénteken, négy hónap szünet után újra a postaládákba kerül. Kicsit másabb lesz, mint amilyen eddig volt. Ez a terjedelemére vonatkozik, a kicsit másabb lesz, ugyanis 24 oldal helyett, most 16 oldal lesz csak. Ez viszont azt is magával vonzotta, hogy akkor egy kicsit alakítsuk át a szerkezetét és az eddigi magazinos újság helyett, egy újságosabb újságot próbálunk meg most már csinálni – tette hozzá Tar Mihály.

Azt, hogy meddig fog működni, még nem tudják a szerkesztők, függ a papír és a nyomdaipari szolgáltatások árától, de ha jelentős drágulás már nem lesz, akkor biztos lesz Kanizsa Újság az év végéig.  Ezek mellett a honlap megújításával is készülnek a médiaház dolgozói, valamint a közösségi médiákra az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fognak helyezni. 

K.B.V.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.