Egy gondoskodó alapítvány – Segítenek, de számolniuk kell az inflációval
A MOL Gondoskodás Alapítványt 30 éve hozta létre a Magyar Olaj és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Az alapítvány kizárólag a MOL Nyrt., illetve jogelődje nyugdíjasainak a támogatása céljából tevékenykedik, elsősorban életkörülményeik javítása, és egészségi állapotuk miatt szükségessé váló gyógykezelésük elősegítése érdekében. Bizonyára nem sok cég van az országban, ahol ilyen alapítványi formában gondoskodnak a nyugdíjasaikról. Tevékenységükről, terveikről Murin János elnököt kérdeztük.
Azok a nyugdíjasok, akik 10 évet eltöltöttek a Mol-nál, és rászorulók, segélyben részesülhetnek. Háromfajta segélyt, szociális (átlagosan 50 ezer Ft) temetési (75 ezer Ft) és kegyeleti (100 ezer Ft) ellátást tudunk biztosítani. A kegyeleti és temetési ellátás között az a különbség, hogy a kegyeleti ellátás esetén, amennyiben MOL nyugdíjas hunyt el, a számla a MOL Gondoskodás Alapítvány nevére kell, hogy szóljon. Temetési segély kérése esetén a számlát az eltemettető nevére kell kitölteni. Szociális segélyt általában tartós betegség, alacsony nyugdíj és egyéb rászorultság esetén adunk az 5 tagú kuratórium elbírálása alapján. Zalában az 1500 nyugdíjasunkkal 3 területi képviselő tartja a napi kapcsolatot akár telefonon, vagy e-mailen keresztül. Nagykanizsán Ferenczy Zoltán látogatja a térségben élőket, főleg a betegeket, akik ezt igénylik is. Ilyenkor nem megyünk hozzájuk üres kézzel, viszünk nekik ajándékcsomagot.
Egyetlen kérelmet sem utasítunk el, hogyha megfelel a törvényi előírásoknak – jegyzi meg a kuratórium élén 12 éve álló Murin János, aki a nyugdíjazása előtt a MOL Üzemi Tanács elnökeként jól ismeri a területeket, de mint mondja, a segítőik nélkül nem mennének semmire. – A segélyezésen kívül a pandémia ideje alatt 1000 fő nyugdíjasnak tudtunk élelmiszercsomagot adni – folytatja a tevékenységüket. Korlátozott számban évente egyszer az üdültetéshez is hozzájárulunk, idén 150 fő nyaralhatott a Balatonnál. Ezeknek az alkalmaknak óriási sikere van, hisz a régi kollégák újra találkozhatnak egymással, feleleveníthetik az egykori munkahelyükhöz kötődő emlékeiket, amiből akadt nekik bőven. A MOL-hoz való kötődésüket máig is megerősítik azzal a kijelentésükkel, hogy az „olajosok nagy családjához” tartoznak, azt sem felejtve, hogy az ünnepségeik, rendezvényeik mindig a Bányász Himnusz dallamaival fejeződtek be.
Sajnos el kell mondanom, hogy az infláció nagymértékben devalválja, beszűkíti a lehetőségeinket. Idén, a tavalyihoz hasonlóan 1000 főhöz szeretnénk karácsonyi élelmiszercsomagot eljuttatni, de a főleg élelmiszereket érintő vágtató infláció nagy kihívás elé állítja az alapítványt. Már számolunk, osztunk, szorzunk és keressük a megoldást, mert ha ugyanakkora összegből gazdálkodhatunk, mint tavaly, akkor csak fele akkora lesz a csomag. Az üdültetéssel is gondba leszünk jövőre, mert ha ezek az energiaárak maradnak, akkor a megszokott színvonalon nem tudjuk biztosítani a svédasztalos ellátást. Hogyha megemeljük az amúgy is kedvező részvételi díjat, akkor meg nem biztos, hogy a legrászorultabbak ki tudják fizetni.
Büszkék vagyunk az alapítványra, és büszkék vagyunk a MOL-ra, hogy biztosítja az anyagi forrást a tevékenységünkhöz. Az elmúlt 12 évben összességében több, mint 600 millió Ft-tal segítettünk – foglalta össze az elnök, s még hozzátette:
Régen a MOL-ra az volt a jellemző – ami sajnos ma már nem –, hogy családok, generációk dolgoztak az olajiparban. Hihetetlenül erős volt a dolgozók kötődése egymáshoz és a munkahelyükhöz. Ma már nagy a fluktuáció, nincs meg az a megtartó erő, ami régen volt. Ahogy a világ, a MOL is változik. Jelentős a létszámleépítés, a kiszervezés, a kft-sítés.
Zalában, Bázakerettyén van az „Olajipar bölcsője”, és ebben a térségben él a legtöbb, és a legidősebb 90 év feletti nyugdíjasunk is. Van köztük olyan is, aki rendszeresen fölhív bennünket telefonon, elmondja gondját-baját, tehát olykor lelki segítségnyújtást is adunk.
Az elmúlt hétvégén a Bázakerettyén rendezett MOL Családi Napon 40 régi nyugdíjas vehetett részt, és az rt. jóvoltából, aki akart, Covid tesztet is csináltathatott a helyszínen. A nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház, MOL Bányász Nyugdíjas Klubjának MAMIK Dalköre nemcsak szórakozott, hanem nagysikerű szórakoztató műsort is adott a színpadon.
S bizonyára, amikor elcsendesedett a Déryné Művelődési Ház környéke, és a szabadtéri színpadon felcsendült a Bányász Himnusz kezdő akkordja; Szerencse fel! Szerencse le! Ilyen a bányász élete… az emlékezés sokak szívét megdobogtatta…
BAKONYI Erzsébet