Működik a szökőkút az Erzsébet téren, kérdés, hogy ki finanszírozza

facebook megosztás

Még június elején  számoltunk be arról, hogy a próbaüzem során az építmény gépészete felmondta a szolgálatot, így le kellett állítani a kutat. A mintegy 7 millió forintos felújítást a Via Kanizsa és a Netta közösen finanszírozta, az azonban kérdéses, hogy a jelenlegi energiaárak mellett az önkormányzat vállalja-e a működtetést.  A nyár elején Szabó Istvánnal a kút gépészetét is körbejártuk. A Via vezetője akkor hangsúlyozta: már az Erzsébet tér felújításakor jelezték, több probléma is van az aknában. A javításra tavaly egy nettó 4 millió forintos ajánlatot kapott a cég, ez mára mintegy 7 millióra emelkedett.

A nyár elején Szabó Istvánnal a kút gépészetét is körbejártuk. A Via vezetője akkor hangsúlyozta: már az Erzsébet tér felújításakor jelezték, több probléma is van az aknában. A javításra tavaly egy nettó 4 millió forintos ajánlatot kapott a cég, ez mára mintegy 7 millióra emelkedett. Stábunk a vízsugarak beállításakor járt a város főterén. Ahogy azt Bodó László, önkormányzati képviselő elmondta, a felújítás a Via és a Netta érdeme, és nagy elismerés jár azért, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben vállalták a kút újraindítását. A válság jelenlegi és várható hatásai miatt azonban előfordulhat, hogy bár a kút kész, a megszokott módon mégsem díszítheti az Erzsébet teret.

 – Mai energiaárakat tudok mondani, óránként 4 ezer forint lenne az üzemeltetés. Tehát egy napra 40 ezer forint. Ha hétfőtől péntekig kiszorozzuk, illetve tavasztól őszig, akkor ezt az összeget biztosan tudom, hogy nem tudja az önkormányzat kigazdálkodni. A jövő héten lesz önkormányzati ülés, ott is szóba fog kerülni a szökőkút üzemeltetése – nyilatkozta Bodó László az ÉVE önkormányzati képviselője.

  Az önkormányzat helyzetét az sem könnyíti meg, hogy a Sberbank-csőd miatti kártalanítás – teljes egészében – még mindig nem történt meg.

– A város, illetve az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselőcsoportja mindent elkövet azért, hogy ha egy kicsit szűkítve is, de a város és a szökőkút működését is biztosítani tudja. Sokkal könnyebben tudnánk a helyzetet kezelni, ha a Sberbankban bennragadt pénzünkhöz hozzáfértünk volna vagy az állam átvállalta volna, és folyósítaná a bennrekedt pénzünket. Reméljük, hogy az év végéig hozzájutunk a pénzünkhöz – tette hozzá Bodó László.

Maratoni közgyűlésre van kilátás jövő csütörtökön, hiszen a szökőkút mellett szó lesz a Vízmű államosításáról, az önkormányzati cégeket érintő rezsiárakról, de a Kanizsa Újság megjelenéséről is tárgyalhatnak a frakciók.  

M-B.GY.



(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.