Megszerezte idénybéli második győzelmét a Vadmacskák

facebook megosztás

Megszerezte idénybéli második győzelmét a Vadmacskák. Zsámár Krisztián csapata péntek este a DVTK U23-as együttesét látta vendégül. Az amatőr NB I. Piros csoportjában szereplő kanizsai lányok a negyedik fordulóban, a 40 pontig jutó Zsámár Panna vezetésével, 72-58-ra múlták felül a miskolciakat.

Több játékos is eligazolt nyáron a Vadmacskáktól, valamint az sem könnyítette meg Zsámár Krisztián dolgát, hogy a már február óta sérült Fuisz Viktória mellett Csuha Patrícia sem tudta vállalni a játékot péntek délután. A diósgyőriek kezdő ötösében két olyan játékos is volt, aki rendszeresen szerepet kap a DVTK NB I-ben szereplő gárdájában. Így az első két negyed kiegyenlített játékot hozott, a szünetben 35-34-et mutatott az eredményjelző. A harmadik negyedben védekezést váltott a Kanizsa, amit nem tudott lereagálni a DVTK, így az utolsó etapban már nem is kellett izgulnia a hazai szurkolóknak, hiszen 18 ponttal is vezettek Jurkó Noémiék. 

Ami meghozta a győzelmet számunkra, az a harmadik negyed, s az, hogy a szünetből úgy jöttünk ki, hogy mi ezt a mérkőzést megpróbáljuk eldönteni. Nyilván a zónavédekezés volt az egyik, amit nem tudtak lereagálni az ellenfél játékosai. Mi gyors labdákat szereztünk, gyors kosarakat szereztünk, s ennek köszönhetően lett másfél, két perc alatt 10-12 pontos a különbség. Itt már egy kicsit meg tudtunk nyugodni, már higgadtabban játszottunk, nem kellett teljes erővel arra koncentrálni, hogy kosarat dobjunk – nyilatkozta Zsámár Krisztián, a Kanizsai Vadmacskák SE vezetőedzője.

A mérkőzés legeredményesebb játékosa Zsámár Panna lett, aki 40 pontot szerzett és 36 percet töltött a pályán. A kanizsaiak irányítója szerint a kellő agresszivitás is kulcsfontosságú volt a győzelmük során.

– Gyorsabbak voltunk, mint az ellenfelünk. S igyekeztünk mi diktálni az iramot nekik. A védekezésben a végére összeszedtük magunkat, s mi is keményebbek lettünk, ahogy ők is velünk az első félidőben. S ezért tudtunk jobban elhúzni, s megnyerni ezt a mérkőzést – mesélte Zsámár Panna, a Kanizsai Vadmacskák SE játékosa.

A kanizsaiak közül szintén kimagaslót nyújtott Jurkó Noémi, aki 15 lepattanót szerzett a meccsen. A Vadmacskák következő bajnokija vasárnap lesz, akkor Ajkán lépnek parkettre a dél-zalaiak.  

M-B.Gy.

(Képek: Kanizsa TV)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.