Latin dallamok csendültek fel a kiskanizsai Móricz Zsigmond Művelődési Házban

facebook megosztás

Sajátos hangulatú koncert résztvevői lehettek azok, akik ellátogattak csütörtök este a Móricz Zsigmond Művelődési Házba. A kiskanizsai intézményben ezúttal egy világszerte ismert dzsesszénekes, Pátkai Rozina és zenekara lépett fel.

Latin dallamok, és egy energikus koncert ígéretére érkezett a közönség a művelődési házba.

– A mai este, a zenei sorozat keretében Pátkai Rozina együttese lép fel Ávéd János vendégművésszel kiegészülve. Az est a Szeretlek Magyarország Program jóvoltából valósult meg – nyilatkozta Godinek Ibolya, a Móricz Zsigmond Művelődési Ház művelődésszervezője.

Az olasz gyökerekkel rendelkező énekesnő már második alkalommal lépett fel Nagykanizsán, most azonban egy bővített formációval. Szabó Dániel dobossal kiegészülve ezúttal új számok is érkeztek. 

– Szerettünk volna újítani, zenészként mindig szükség van valamilyen ihletre, inspirációra. Sok helyen hallottuk már Danit dobolni, számos formáció tagja, nagyon jó barátunk és úgy döntöttünk, hogy négyen is nagyon jó zenét fogunk csinálni és ez így is lett – mesélte Pátkai Rozina énekesnő.

Az énekesnő Kanizsán is a new-jazz bossa novával és saját dalokkal hódított. Az esten az autentikus brazil dallamvilág mellett ismert költők megzenésített versei, improvizációk is hallhatók voltak.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.