Jubileumot ünnepelt a MAMIK Dalkör

facebook megosztás

25 éves lett a MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai által alapított MAMIK Dalkör. A jubileumot tegnap ünnepelte a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban működő egyesület. A csoport egyúttal csütörtökön megrendezte a 14. dalostalálkozót.

Az elmúlt éveket felidéző film vetítésével és köszöntőkkel indult a csütörtöki összejövetel, amelynek vendég előadója is volt.  Méghozzá a Bojtár Népzenei Együttes és a Pántlika Néptánccsoport. Az ünneplő egyesületet Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója köszöntötte. Kiemelte: mérhetetlenül büszke a klub kultúraközvetítő munkájára.

– Nagyon büszkék vagyunk a MAMIK hagyományőrző dalkörre. Egy különleges művészeti csoport. Hihetetlen milyen lojalitással, emberséggel, egymás támogatásával állnak hozzá a munkához. És amit ki szeretnék emelni, hogy a magyar kultúra magas szintű közvetítése nagyon fontos számukra. Ez sugárzik a munkájukból, a mentalitásukból – fogalmazott Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

Több meglepetés érte a dalostalálkozó jubiláló házigazdáit – a 25 évet nem csupán oklevelekkel és ajándékokkal, hanem egy tortával is megünnepelte a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház. A dalkör vezetője, Gál Ferencné szerint a közösség ereje tartja össze a csapatot két és fél évtizede.

– Ez a közösség, ez a jókedv… azért 70-en túl vagyunk, 80-on innen, nem kis dolog már. Úgy érezzük, ez nekünk annyi erőt ad, szárnyalunk, amikor innét elmegyünk. Mert nagyon jó együtt lenni – mondta Gál Ferencné, a MAMIK dalkör vezetője.

A dalkört hosszú évek óta kíséri harmonikájával Bóka László, aki megtalálta a helyét a csapatban. Az asszonyok nagy szeretettel fogadják minden próbán, és ma már szinte fel sem lépnek nélküle.

– Jó a társaság, egyenrangú félként beszélünk egymással, nincs itt alá-fölérendeltség. Komolyra fordítva a szót, azt tudom mondani, meg tudjuk beszélni a dolgokat, természetesen vannak néha súrlódások, de ezeket mind meg tudjuk oldani – mesélte Bóka László.

Számos település dalköre részt vett a találkozón, elsőként a házigazda MAMIK léptek színpadra.

V.A.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.