Névadással és kiállítással tisztelegnek a fizikus előtt

facebook megosztás

Zemplén Győző nevét vette fel a Cserháti-Technikum aulája, a névadó ünnepséget csütörtökön tartották az intézményben. A megújult közösségi térben egy, a legendás fizikus életét bemutató kiállítás is helyet kapott.

Az intézmény B-épületében található aula már számos kiállításnak adott otthont. Az épületrész megújulásának célja, hogy méltóképpen tisztelegjen Nagykanizsa neves szülötte előtt, valamint a diákoknak is egy népszerű közösségi tere legyen. Péterváriné Kiss Sarolta beszédében kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy az iskola tanulói közül – a város képviselve - többen is részt vehettek Zemplén Győző olaszországi emlékművének avatásán. A most megnyílt kiállítás összeállításában az iskola tanárai és diákjai közösen vettek részt. 

Cserháti-Technikum

- Nagyon sokat dolgoztak rajta a kollégáim. Az oszlopokon kézzel írták a kollégáim a fémlemezeket, ők tették fel a gyerekek segítségével őket. Gyűjtötték közösen a könyvtárba, múzeumba az anyagokat. Ezúton is külön köszönet a könyvtár és a múzeum dolgozóinak és készült el így a kiállítás. A QR-kódokat a gyerekek segítségével a kollégáim készítették el és készült egy csomó fotó is kint Olaszországban - árulta el Péterváriné Kiss Sarolta, a NSZC Cserháti Sándor Technikum és Kollégium igazgatója. 

Az aula felújítása önkormányzati segítséggel valósult meg. Károlyi Attila képviselő beszédében hosszasan méltatta Zemplén Győző eredményeit és érdemeit, kiemelve: a fiatalok identitására is jó hatással van, ha részletesebben is megismerik a fizikus és katonatiszt életét.

- Egy olyan személyisége a városnak, egy olyan nagy tudós, aki minden diáknak a példaképe lehet. Itt a tanárokat, az igazgatónőt is ez inspirálta. Nem szabad elfeledkezni Dr. Kovács Győzőről, aki Zemplén Győző hagyatékát gondozta eddig és megragadott minden lehetőséget a tanár úr, hogy Zemplén Győző emlékét ápolják Nagykanizsán - mondta el Károlyi Attila. 

A kiállítás megnyitóját az intézmény diákjainak műsora színesítette. Az eseménnyel bővebben foglalkozunk Napi Kanizsa című műsorunkban.

K.T.

(Fotók: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.