Iskolába igyekvő kamaszlányt akart megerőszakolni egy férfi Nagykanizsán
Futótűzként terjedt a hír a városban, miszerint csütörtök reggel megpróbáltak megerőszakolni egy kamaszlányt Nagykanizsán.
Értesüléseink szerint tegnap egy húszas éveiben járó férfi rárontott az iskolába induló fiatalra. A tettest - helyszíni információink alapján - a Boszorkány utcai benzinkút mellett fogták el a rendőrök.
Szintén meg nem erősített információ, hogy a Rózsa utca és a Kazanlak körút kereszteződésénél teperte le áldozatát a tettes, de a lány kiáltásaira többen felfigyeltek, a segítségére siettek, majd rendőrt hívtak. Az ügyben megkerestük a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot, válaszukat változtatás nélkül közöljük.
„A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntett kísérletének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. Az ügyben a rendőrök egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek. A nyomozás érdekeire való tekintettel további információt a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nem ad.”
M-B. Gy.
(Borítókép: Kanizsa TV)