Közgyűlés: hosszasan vitáztak a költségvetésről a városatyák

facebook megosztás

A víztorony felújítására 272 millió forint, csapadékvíz-elvezetésre 53, az önkormányzati ingatlanokra 82, közlekedésfejlesztésre 98, egyéb közlekedési célokra pedig 83 millió forint jut majd a városnak ítélt 588 millió forintos támogatásból. A városatyák több órán keresztül vitáztak a költségvetésről a tegnapi közgyűlésen, hiszen az Éljen VárosuNk! Egyesület képviselői szerint a Fidesz-KDNP nem egyeztette velük a 23 pontot tartalmazó fejlesztési listát. A kormánypárti frakció tagjai szerint időhúzás, amit az ÉVE művel, és akár az is előfordulhat, hogy ezért a város veszíteni fog a támogatás összegéből.

Már a költségvetési tárgyalás elején arra kérte a képviselőket Balogh László polgármester, hogy ne kockáztassák a támogatást. Kifejtette: az 588 millió forint már itt van, fontos célokat adtak meg a 23 pontban, illetve a listát már leadták a minisztériumnak. Bizzer András alpolgármester egyetértett a polgármesterrel, és kiemelte: keményen megdolgoztak az állami támogatásért, amit fontos fejlesztésekre tudnak elkölteni, de ehhez az kell, hogy a közgyűlés ezt meg is szavazza.

– Ez egy megállapodás. Több fordulóban egyeztettünk erről, hogyha a megállapodás hiába van meg szóban és a végén még bizonyos tekintetben lehet hivatalos módosításokat tenni. Hogyha mi felrúgjuk ezt a megállapodást, akkor fennáll annak a veszélye, hogy ebből bonyodalmak adódnak és nem fogadják el a minisztériumban és ennek az lehet a következménye, hogy támogatást fogunk veszíteni – fogalmazott Bizzer András, Nagykanizsa alpolgármestere.

Az ÉVE több képviselője a költségvetés kapcsán elmondta: mondják ki nyíltan a Fidesz-frakció tagjai, hogy a belügyminisztérium csak ezt a projektlistát támogatja. A rendelet és a szerződés tág határokat ad, maximum azzal tudnak kockáztatni, ha kicsúsznak a határidőből - emelte ki Horváth Jácint. Károlyi Attila szerint a kormány nem vonhatja vissza a támogatást, hiszen a célok kötöttek, amikkel az ÉVE is egyetért, csak a listán szereplő tételekkel nem.

– A kormány ezt a támogatást közbiztonsági célra, csapadékvíz-elvezetésre, a víztorony felújítására és útjavítás céljára adta. Önök ezt részletezték. A polgármester anélkül, hogy megkérdezte volna a képviselőket, a szükségességre és arányosságra hivatkozva részletes listát adott le, minket nem kérdeztek meg róla, és ezt a részletes listát fogjuk tisztelt Bizzer úr megváltoztatni. Meg fogjuk változtatni a költségvetésben, így fogjuk a költségvetést jóváhagyni – mondta Károlyi Attila, az ÉVE önkormányzati képviselője.

Radics Bálint képviselő szerint a konkrétan meghatározott felújítások között szerepel olyan is, ami már régóta tervben volt, csak nem volt hozzá forrás. Elmondta: most itt a forrás, így nem érti miért kell húzni az időt.

– A Ligetvárosi-óvodának a tetőfelújítása nagyon fontos. Ha ezt nem végezzük el most, ha nincs döntés, nincs támogatói okirat, addig nem lehet nekiállni a beruházásnak. Lehet ezt húzni, és akkor majd télen az ovisokat majd valamelyik másik óvodába átvinni. De uraim, nem arról van szó, hogy nem lettek önök erről tájékoztatva, nem arról van szó, hogy ne lett volna erről egyeztetés, hiszen ezekről a beruházásokról már korábban minden közgyűlésen volt szó, önök is ezt mind fontosnak tartották – hangsúlyozta Radics Bálint, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.

Horváth Jácint kiemelte: szeretnék, ha a kapott támogatás jó célokra menne, csak látni akarják, hogy miként állították össze a leadott listát. Szerinte az ÉVE célja, hogy olyan projektekre használják fel a pénzt, amiről nem derül ki két hónap után, hogy a tervezettnél többe kerül.

– Nem tudjuk és nem látjuk, hogy hogyan került eldöntésre az 588 millió forint sorsa. Nyilvánvaló minden cél fontos, ami fejlesztés, de látunk a város előtt egy körülbelül 350 soros listát, ami mind jogos fejlesztést jelentene. Hogy ebből miért pont ez a 23 került kiválasztásra, ezt nem tudjuk. A víztornyot tudjuk, hogy az nagyon sürgősen megoldandó kérdés, hiszen Nagykanizsa vízellátása kerülhet veszélybe, ha belül problémák keletkeznek, de a többinél nem tudjuk – nyilatkozta Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese.

Az ülésen Horváth Jácint ismertette a módosítás pontos részleteit. Ezt: 8 igen 6 nemmel elfogadta a közgyűlés. A rendeletet és az öt javaslatot 8 igen 5 nem és 1 tartózkodással fogadta el a bizottság.

K.R.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.