Nem volt kedve reggel gyalogolni, más autójával folytatta az útját
Egy 30 éves bödei férfi 2020. március 8-án kora reggel gyalogolt Söjtörön, majd az egyik ház előtt egy parkoló gépjárművet kinyitott, és elment vele.
Nem sokkal később egy busz elejének ütközött, de tovább közlekedett. Pusztaszentlászlón elvesztette uralmát a gépjármű felett és árokba hajtott, majd elment a helyszínről. Másnap a rendőrök otthonában elfogták, majd előállították a férfit, akit jármű önkényes elvétele bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták – közölte a rendőrség honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.
(Borítókép: police.hu)