Szájer Józsefet az utolsó kinevezésétől is megfosztották

facebook megosztás

Szájer József ereszcsatornás menekülésével lett európa- és világhírű. A brüsszeli ügyészség közlése szerint egy meleg orgiáról - ahol a járványügyi előírásokat megszegve, több mint húszan voltak - próbált meg ily módon távozni. A menekülő Szájert elkapták a rendőrök, hátizsákjából pedig iratai helyett kábítószer került elő.

Szájer József már nem szerepel a címzetes egyetemi tanárok között a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

A Fidesz volt EP-képviselője december óta minden címétől, még diplomata útlevelétől is megvált, egyedül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes egyetemi tanárai között szerepelt továbbra is. Mostanáig. Az Mfor szerint nem világos, hogy Szájer maga adta-e vissza, vagy az egyetem szenátus döntött így.

Az Mfor.hu  írta meg elsőként, hogy a brüsszeli orgián megbukott fideszes parlamenti képviselő, Szájer József számos címétől volt kénytelen megválni, de a címzetes egyetemi tanári kinevezése a botrány kitörése után is megmaradt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).

Az ATV megkeresésére ezt azzal indokolták cikkünk megjelenése után, hogy a címzetes egyetemi tanári cím odaítéléséről döntő egyetemi szenátus a járványhelyzetre tekintettel csak online üléseket tart, márpedig "személyi kérdésekben ilyenkor nem hozhatnak döntést, így a legközelebbi ülés napirendjére sem kerülhet a kérdés".

Ennek megfelelően Szájer neve egészen mostanáig szerepelt az intézmény címzetes egyetemi tanárai között, mások mellett Navracsics Tibor volt uniós biztos, Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke és Szemerkényi Réka volt washingtoni magyar nagykövet társaságában.

Az Mfor prémium tartalmú cikkét – előfizetés ellenében – teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják.

(Borítókép: Balogh Zoltán/MTI)


Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.