Doni Hősök Emléktúra
Egy maroknyi csapat látogatta végig tegnap a Nagykanizsán található hősi emlékműveket. A Thúry Vitézlő Oskola a XXI. Doni Hősök Emléktúrához kapcsolódott, jelképesen, 10 kilométert vállalva.
Az Ady úti székhelyük előtt gyülekeztek az emléktúrát vállalók kedden délután. A szervezők civilben indultak útnak, a kezdeményezéshez bárki csatlakozhatott, melynek célja a tisztelgés és főhajtás volt.
– Ma van az évfordulója annak a doni áttörésnek, amelynél elkezdődött az a kemény haláltusa, a II. hadsereg felszámolása a Don kanyarban. Ezek az emberek előtt szeretnénk kifejezni a tiszteletünket. Mindazok előtt, akik nem jöttek haza, és azok előtt is, akik hazajöttek. Ők a mi felmenőink, a nagyszüleink, dédszüleink. Ők jól vizsgáztak keménységből, kitartásból, a -40 fokos hidegben támadások között kellett helytállniuk – mondta Vörös András, a Thúry Vitézlő Oskola vezetője.
Az országos Doni Hősök Emléktúra egy civil kezdeményezés, a résztvevők több 100 kilométert gyalogolnak több napon át, mondta Vörös András. Az oskola ezt most nem tudta megvalósítani, de jelképesen mindenféleképpen csatlakozni szerettek volna a tiszteletadáshoz.
– A hidegben is elmentek, a hidegben is jöttek. Kitörtek a Donnál, megpróbáltak áttörni. A katona hőseinket tisztelni kell mindenféleképpen. A katona hősök a mi hőseink. Emlékezni kell rájuk. Ez egy emlékező séta. Hideg van, mindegy. Az ő emlékükre megyünk – fogalmazott Nagy Attila, a Thúry Vitézlő Oskola tagja.
A maroknyi csapat a túra során több kanizsai hősi emlékműnél, szobornál gyújtott gyertyát.
V.A.
(Képek: Kanizsa TV)