Így karácsonyoztunk mi: Snapszerpartitól, a speciális kakaós kalácson át a Ki nevet a végén? vándorkupáig

A koronavírus-járvány terjedésének megállítását célzó korlátozó intézkedések bevezetése után - még akkor is, ha 24-ére felfüggesztették a kijárási korlátozást - már sejteni lehetett, hogy ez a karácsony más lesz, mint az elmúlt években, évtizedekben. A Médiaház csapattagjai is több megszokott programról, rég várt találkozásról voltak kénytelenek lemondani, de az ünnep így sem maradt el.

Gerencséréknél a karácsonyfa feldíszítése Dóri feladata, és ahogy arról beszámolt, az ünnep idén is hangos volt náluk Őrtilosban a jókedv okán.

– December 24-ét megelőzően édesanyám és én kitakarítjuk az egész házat, míg öcsém és édesapám elintézik a fafaragást, hogy 24-e reggelén szépen, egyenesen álljon a nappalinkban. A fadíszítés az én feladatom, így 24-én reggel teleakasztgatom mindenféle dísszel. Ezek minden évben más-más színűek. Miután végeztem vele, segítek a sütésben-főzésben. Vacsorára mindig készül halászlé és különböző sült halak. Vacsora után kibontjuk az ajándékokat, majd beszélgetünk kicsit a fa előtt, és visszaidézzük az előző évek karácsonyait. Idén snapszeroztunk, de mindig változó, mit játszunk, szoktunk sakkozni is. Próbálunk időt tölteni egymással. Általában hangosan telnek az ünnepek, és csak keveset veszekszünk.

Hajnes Rita duplán ünnepel ebben az időszakban, hiszen édesanyja december 25-én született. A Híradó társműsorvezetőjének karácsonyába ugyanakkor alaposan belerondított a vírus.

– Egyébként sem nagy a családunk, de most a vírus rendesen tönkretette az ünnepeket. Anyukámmal ünneplem az idei karácsonyt, ugyanis nagymamámat sajnos a járvány miatt nem hozhattuk ki az idősek otthonából. S apukám - aki az ausztriai Welsben él már évek óta - sem jöhetett haza a korlátozások miatt. Így most szűk körben ünnepeltünk ketten, de igazából négyen, ugyanis Csabi kutya és Kókusz nyuszim is velünk vannak. Családtagok!

24-én reggel édesanyám mindig süt és főz valami finom húsmentes karácsonyi menüt, míg én díszítem a fenyőt. Ha kész a fa, még a mai napig titokban lopja a Jézuska a fa alá a meglepetéseket. Idén is szuper ajándékokkal lehettünk gazdagabbak. Igazából kis meglepetések, de mégis megadják az ünnep hangulatát, ami bevallom, idén alig-alig volt. Délután egy üveg borral és egy kis krémlikőrrel a kezünkben természetesen a hagyományokhoz híven az elmaradhatatlan Reszkessetek betörők is belefért a repertoárba.

Másnap szülinapi ebéd, anyukámnak ugyanis 25-én születésnapja van, így azt is megünnepeljük. Aztán jön pár nap pihenés, evészet és ivászat, amitől az ember szétpukkad a végére. Lényeg, hogy amit tudunk, hozzunk ki ezekből a napokból is, és igyekezzünk minél nagyobb szeretetben megélni az ünnepeket. Nekem nagy segítséget ad a csillogó fa, a kiakasztott fénydekoráció és az, hogy - ha csonka is -  családi körben ünnepelhetek az állatkáimmal.  

Csapatunk legújabb tagja Kálovics Rebeka. Rebiéknél, Kiskanizsán gyűlt össze a család. Angliában élő testvérével ők is csak skype-on keresztül karácsonyozhattak.

– December 24-én szokás szerint anyukámmal, apukámmal, bátyámmal közösen készülünk a szentestére, mindenkinek megvan a saját feladata. Anyummal sütünk, főzünk. Apuék pedig a karácsonyfát teszik a helyére, majd feldíszítik az égőkkel, díszekkel, szaloncukorral. Délutánra végeztünk mindennel. Később átmentem a páromhoz, Bencéhez, ahol együtt töltöttük a szenteste egy részét, megajándékoztuk egymást a családdal, majd jöttünk vissza hozzánk, ahol szintén megajándékoztuk egymást, este pedig megnéztünk a tv-ben egy tipikus karácsonyi filmet.

25-én együtt készítettük az ebédet, majd jött a nővérem és az unokaöcséim. Közösen vacsoráztunk, és közben nosztalgiáztunk, mindig apukám szokott mesélni régi történeteket a gyerekkorából, ebéd után Monopolyt játszottunk, este pedig skype-oltunk az Angliában élő testvéremmel.

A Körtvélyessy családnak több saját, a karácsonyi időszakhoz köthető hagyománya van. A család a vírushelyzet miatt náluk sem lehetett teljes, hiszen Vivi fiútestvére Luxemburgban él, és a 25-ére tervezett rokonlátogatás is elmaradt, ellentétben a Ki nevet a végén? bajnoksággal, amit idén Vivien nyert, kétórás küzdelemben. Mellesleg a tabellán Vivi húga vezet, a címvédő pedig anyukája volt.

– A hagyományainkat illetően vannak, amiket idővel elhagytunk vagy átalakultak, és újabbak is jöttek a helyükre. Ezekre akkor is szakítottunk időt, amikor nem itthon laktam. A karácsonyt megelőző napokon például mézeskalácsot sütünk, a húgom mindig csinál egy mézeskalács házat, idén zöld-fehér színben készítette. Ezen kívül szaloncukrot kötözünk, és megnézzük az Abigél mind a négy részét.

A 24-ét szűk családi körben töltjük, ez nálunk a két testvéremet és a szüleimet jelenti, erre a napra délelőttre általában mind haza szoktunk érni. Aznap délelőtt én segítek apának felhozni a fenyőfát a garázsból a második emeleti lakásba, bármilyen nagy és nehéz, mert így szoktuk meg. Estefelé elmegyünk a mamáért, mert egyedül lakik, és ilyenkor velünk szokott lenni, de idén nem jött át, mert fél a vírustól. Éjféli misére is elmegyünk, ha ébren bírunk maradni, értelemszerűen idén ezt is kihagytuk. Új hagyományunk, amióta a húgom tanító, hogy megtanul furulyán egy karácsonyi dalt eljátszani, és előadja nekünk vacsora és ajándékozás előtt. Ezt nagyon szeretjük és büszkék vagyunk, mert közel s távol egyetlen zeneértő vagy zeneileg képzett tagja sincs a családunknak. Ezen a szentestén a pásztorok, pásztorok karácsonyi dalt furulyázta. Egy idei újításunk még, hogy ne halmozzuk a felesleges dolgokat, hogy egy családtagot húzott mindenki, akit megajándékozott.

26-án játszuk a családunk legrégebbi hagyományát, a Ki nevet a végén? társasjátékot. 1997 óta egy évet sem hagytunk ki, csak karácsonykor játszunk egyetlen menetet. 2002 óta dokumentáljuk is, hogy ki a nyertes, saját vándorkupát készíttettünk hozzá, és rágravíroztatjuk az éves győztest. A tapasztalataink alapján saját játékszabályt is írtunk, kiegészítve az eredetit. Ezek közül az első és legfontosabb, hogy az éves mérkőzésünket csak vérszerinti, egyenesági rokonok játszhatják, ehhez ragaszkodunk.

Ügyvezetőnk családjánál is borította a megszokott ünnepi menetrendet a vírus, de ahogy azt Misi közösségi oldalán láthatták, az unokákkal való találkozás idén sem maradt el.

– Amikor Nagykanizsára kerültem, 1986-ban, akkor alakultak ki nálunk a karácsonyi időszak szokásai. Normális körülmények között ez a három nap amolyan népvándorlással felérő. A kanizsai nagyszülők látogatása, degeszre evéssel, majd a feleségem testvére és mi vendégeltük meg egymást. A vége persze szinte mindig gyomorgörcs, hasfájás. Ezután mentünk mindig haza Pécsre a szüleimhez, ahol általában szilveszterig szoktunk maradni. Az eltelt nagyon sok év alatt persze változtak a dolgok, a nagy kajálások racionalizálódtak. Ha a mennyiségre nem is, de már kevesebb vándorlás volt. A lányaim – hárman vannak – felnőtté válása és az unokák megérkezte mindent felforgatott. Most már mi vagyunk azok, ahol összejövünk, persze a már külön élő két nagylányt is meglátogatjuk.

Idén ez egy kicsit felfordult, mert a családot is megérintette a koronavírus, így most egy összejövetellel megússzuk a kényszeres evés időszakát. Amire a legbüszkébb vagyok ilyenkor, hogy ha nagypapás képet szeretnék posztolni a Facebookra, akkor nem kell kölcsönkérnem „idegen” gyereket, hanem saját, sőt, valódi unokáimmal tehetem ezt. Aztán arra is büszke vagyok, hogy már több mint harminc éve készül egy speciális kakaós kalács, amit még édesanyám krumplis pogácsájának továbbfejlesztéseként készítek. Idén ki akartam hagyni, de még a 30 pluszos lányaim is rosszallásuknak adtak hangot, így természetesen két hatalmas patkót sütöttem. A menüről annyit érdemes tudni, hogy legutolsó fogásnak ajánlott egy Bilagit. Ami idén nem lesz? Biztos, hogy nem megyünk el a 83 éves apámhoz Pécsre, mert ennél a vírusnál soha nem lehet tudni…

S e sorok szerzőjének - Gyuri - is némileg átalakult a karácsonya. 10 éve vagyunk együtt a párommal, aki másfél éve a feleségem, de most először töltöttük ketten a szentestét. Nem csak a 24-i ünneplés debütált: az első bejglinket is elkészítettük. Karácsonyfát is együtt díszítettük, arról pedig, hogy miért pont a képen látható sarokba tettük, a Fecskeházak mindenkori lakói tudnának mesélni.

25-én aztán útra keltünk, de Franciska cukrásztudásáról messze földön híres nagymamájával most csak az udvarán, maszkban találkoztunk, keresztgyerekeinket is itt ajándékoztuk meg, így a három Kerka menti megállóból, csak Franciska szüleihez mentünk be, itt az ajándékozás mellett filmezés volt a további program.

István napját töltöttük az én szülőfalumban. Egy közös karácsonyi hagyományunk van édesapámmal, a mintegy 15 éves múltra visszatekintő sakkparti. Ezt döntetlen közeli állásnál most fel kellett függesztenünk, hiszen közben megérkezett a bátyám és a felesége, valamint a másfél éves keresztlányunk is. Viviékhez hasonlóan az ajándékozást mi is már évek óta a „húzós rendszerrel” oldjuk meg Zalacsében.

Egy nagy fájdalma volt a mostani ünnepnek, hogy ebből sajnos nagymamámnak ki kellett maradnia, hiszen állapota és a vírushelyzet – bár Piri mama 83 évesen legyőzte a koronát, My grandmother is a hero! – nem tette lehetővé, hogy kihozzuk az egyik zalaegerszegi idősotthonból.

Mikó-Baráth György