Továbbélő múlt – ősi szimbólumokat hordozó kézimunkák

Az Uzsoki Lászlóné nyugalmazott pedagógus csipkéit bemutató kiállítás a koronavírus-járvány miatt ugyan elmaradt a HSMK-ban, nekünk azonban sikerült megnézni a csodás alkotásokat. A család alkalmi házi galériájában látottakat, hallottakat olvasóinkkal is megosztjuk.

A tárlatvezető természetesen Uzsoki Lászlóné Marika volt. A szobába lépve elsőként a „Világnak világa, virágnak virága” című képet mutatta be, mely egy 1890-ből származó dísztörölköző mintája alapján készült. Az áldott földből, „virágtőből” fakadó „életfa”, „Istenfa”, „világfa” nagy múltú jelképünk, ősi hitvilágunkból ered. A föld és az ég, a teremtett világ és a menny összekapcsolódását szimbolizálja; az élet örök megújulására figyelmeztet. Eszünkbe juttatja a mustármagról szóló példabeszédet és az ószövetségi idézetet:

„Az ember fogja és elveti a kertjében. Ott felnő és nagy fává lesz. Az ég madarai megpihennek ágai között.” (Lk13,18-21)

„Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.” (Ter1,29)

A kézimunkázás iránti érdeklődés kora gyermekkora óta él Marikában. Édesanyja sokat kötött, horgolt, hímzett, hamar kezébe adta a kötőtűt, horgolótűt, varrótűt. Mondhatni, két húgával együtt beleszületett a kézimunkázás szeretetébe, mely erős összetartó erőt is jelentett. Általános- és középiskolás éveit nyári vakációit nagynénjénél töltötte, aki szintén „nagy kézimunkázó” volt.

– A főiskolás és pályakezdő éveim kissé halványították, de elfojtani nem tudták elkötelezettségemet – emlékezett vissza Uzsoki Lászlóné.

– Keveset, de folyamatosan kötöttem, horgoltam. Családanyaként inkább „hasznos” dolgokat: sapkákat, sálakat, pulóvereket, kabátkákat, takarókat készítettem, melyet a gyermekeim szívesen viseltek, használtak. Unokáim első takaróját, kicsi sapkáját, sálacskáját, pulóverét is boldogan kötöttem, horgoltam. Az utóbbi években a recehorgolás felé fordultam. Régi kézimunkakönyvekből, szaklapokból elolvastam a rececsipke és recehorgolás történetét, mintákat, leírásokat gyűjtöttem, közben sok érdekes ismeretet is szereztem – osztotta meg velünk Marika.

– A recehorgolás egyébként - mely horgolótűvel készül - a csipkekészítésnek egy későbbi, alig pár száz éves múltra visszatekintő változata. Sokkal korábban is készítettek rececsipkét, ám ahhoz varrótűt, vagy más hurkolóeszközt használtak. Ezer éve már egészen biztosan készítettek és viseltek hurkolással készített csipkéket Magyarországon. Ezt a tényt egyik Árpád-házi királyunk sírjának feltáráskor talált textilmaradványok bizonyítják – mesélt a csipkekészítés történetéről „tárlatvezetőnk”, aki mindemellett kiemelte: régészek bizonyítják, hogy III. Béla király (1172-1199) feleségét, Antiochiai Annát (+1184) aranycsipkés díszruhában, hajhálóban temették el. Amikor a királysírt 1848-ban Székesfehérváron feltárták, arany- és selyemszálból hurkolt főkötőfoszlányokat és egyéb textilmaradványokat találtak. Előkerült egy csipke szegélyű fátyol-töredék is, melyet Anna királynő valószínűleg a korona alatt viselt.  

– Hurkolással, vagy akár puszta kézzel is készülhettek nagyon-nagyon rég óta vastagabb, erős, jól sodrott növényi szálakból a halászhálók. Ősi technika, mégis - köszönet az őrzőknek - találkozhatunk ma is vele.  Különös, de a horgolás, hurkolás valamilyen technikáját már az ősi időkben ismerhették – folytatta a kézimunkázás történetét Marika.

– Az Ószövetségben a Kivonulás könyve 26.4 versében olvashatjuk a következőt, amikor Mózes megkapja a szentélyre vonatkozó előírásokat: „A hajlékot tíz vég sodort szálú lenvászonból, kék és vörös bíborból és karmazsinból készítsd el… öt vásznat fűzz össze egymással.”

Ha nem is több száz éveset, de Marika is őriz szép régi csipkéket, horgolt gallért, melyeket édesanyja, nagynénje, anyósa készített. Legszívesebben ősi néphagyományunk motívumait dolgozza fel, őrizve a jellegzetes mintákat, szimbólumokat. A horgoláshoz fehér cérnát használ, a kész alkotásokat posztóra, vászonra, zsákvászonra varrja, esetenként gyöngyökkel díszíti, majd keretezteti. A fellelt motívumokhoz nagy tisztelettel nyúl, nem „gondolja újra”, csak átmenti.

– Mindig akadnak, akik dacolva az aktuális divathullámokkal, megkísérlik megőrizni, átörökíteni az ősök kultúráját, hagyományait - hangsúlyozta. – Reménykednek, hogy a mai kor különleges adottságokkal rendelkező gyermekei közül néhányan néha-néha rátekintenek ezekre az alkotásokra, mellyel az öregek a kézművességet, a népi kultúra egy töredékét őrzik, ápolják, mentik. A technikákat, motívumokat átmentve nem feltétlen meglepően újat, hasznosat, csak egyszerűen szépet alkotnak.

– A kézimunkák, így a csipkék is valamilyen régi tudást, a minták sok esetben ősi szimbólumokat hordoznak. A mai kor emberének ezek a hagyományok, szimbólumok egyre távolabbiak, kevésbé érthetők. Azonban mindig akadtak és akadnak őrzők, akik megkísérelték, megkísérlik megérteni, megfejteni, átörökíteni ezt a felbecsülhetetlen értékű ősi intelligenciát, a nemzedékek alkotókedvét őrző motívumkincset – osztotta meg a tapasztalatait Uzsoki Lászlóné.

Bakonyi Erzsébet