A dél-zalai őstermelők Letenyén kínálhatták portékájukat

facebook megosztás

A letenyei termelői piacon folytatódott a „Minden ízében Zala” programsorozat. A rendezvény célja, hogy a helyi és környékbeli kistermelőknek lehetőséget biztosítson saját termékeik bemutatására. 

A „Minden ízében Zala” programot a foglalkoztatási pályázata részeként hívta életre a vármegyei közgyűlés. A munkáltatók segítése mellett fontos szempont, hogy felhívják a figyelmet a régióban végzett termelői munka értékeire. A programsorozat állomásai egy-egy zalai járást érintenek. 

Letenye

- Nagyon fontos eleme ennek a projektnek, hogy helyi termelőket, a vidéken terméket előállító kézműveseket is támogassuk. Ez a támogatás elsősorban arra vonatkozik, hogy megjelenési lehetőséget, értékesítési lehetőséget szervezünk számukra. És nem utolsó sorban népszerűsítjük a tevékenységüket és a termékeiket – mondta el Pácsonyi Imre, a Zala Vármegyei Közgyűlés alelnöke. 

Az árusok többsége folyamatosan járja a különböző termelői piacokat. A méz és a különböző lekvárok, szörpök több standon is előfordultak. A hagyományos ízek mellett a vásárlók egyre inkább keresik az új ízeket. Balassa Anita szerint érdemes kísérletezni az újításokkal. 

- Évekkel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy fügét fogok termeszteni vagy kivit. Ezt a felhasználását vagy aszaljuk, vagy szörpöt készítünk, ki kell kísérletezni. Körülbelül két év, mire valami az üvegbe kerül nálunk – árulta el Balassa Anita, a Rozella kert tulajdonosa. 

A nap során mintegy két tucat termelő kínálta a portékáit. A megkérdezett árusítók szerint a gazdasági helyzet évek óta érezteti hatását. Orsós Brigitta szerint is kezd átalakulni a piac. 

- A felvevői piacunk kis mértékben már csökkent, kevesebb primőrárút tudnak a vásárlóink megvásárolni. Vásárolnak, de sokkal megfontoltabban és kisebb összegekkel – tudtuk meg Orsós Brigitta kistermelőtől. 

A „Minden ízében programsorozat” augusztus 30-án Keszthelyen folytatódik, de az állomások között szerepel Lenti és Zalaegerszeg is. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.