Kanizsa Aréna – Elérték a legmagasabb pontot

facebook megosztás

Megtartották a Kanizsa Aréna bokrétaünnepségét. A keddi sajtóeseményen Balogh László polgármester, Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő és Dormán József, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt. Az egészen pontosan 5035 fő befogadására képes aréna hivatalos átadása várhatóan 2021 októberének végén vagy jövő év novemberének elején lesz.

A város első embere beszédében a bokrétaünnep hagyományának eredetét idézte fel. Elmondta, hogy német munkások által honosodott meg hazánkban, és akkor tartották, ha elkészült az épület tartószerkezete. Emlékeztetett arra is, hogy bár a pandémia miatt csak szűk körben, egy sajtóesemény részeként tartják meg ezt a ceremóniát, de szerinte ezzel is kifejezik a hagyományok tiszteletét. Ahogy fogalmazott: a fizikai valóságot gyakran elhanyagoló, ezzel együtt a fizikai munkát leértékelő világban nem csak az adott építkezés sikerét jelzik, hanem a gyökerekhez is visszatérnek azok, akik bokrétaünnepet tartanak. Balogh László az épülő sport- és rendezvénycsarnokot érintő további polgármesteri döntésekkel kapcsolatban elmondta, hogy hamarosan pont kerül a LED-fal ügyének végére, valamint a létesítmény névadására is sor kerülhet, hiszen szerinte a Kanizsa Aréna elnevezést sokan pártolják.

Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő arra emlékeztetett, hogy még Dénes Sándor írt alá egy megállapodást Orbán Viktor miniszterelnökkel, aminek jelentős pontja volt a multifunkciós csarnok létrejötte. Szerinte ez a létesítmény a kanizsaiak évtizedes álma, s a 21. század minden kritériumának meg fog felelni, így példa lesz más városok számára. Ugyanakkor kiemelte: a felelősség kinyilvánításának is itt az ideje, hiszen ezt a csarnokot nem csak ajándékba kapta a város a kormánytól, hanem működtetni kell, el kell érni, hogy telt házas sportesemények, koncertek és különféle rendezvények legyenek benne. Ez szerinte csak úgy lehetséges, ha lesz egy szakértőkből álló szervezet, amely felügyeli a csarnok megfelelő működtetését. Emlékeztetett, hogy volt már erre egy törekvés, de azt a jelenleg közgyűlési többséget adó frakció tagjai nem támogatták.

A csarnok építési fázisait, szakmai hátterét Dormán József, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója ismertette. Elmondta, hogy a munkákat 2019. december 22-én kezdték, és az eltelt 11 hónap alatt megmozgattak 3900 köbméter földet, beépítettek 445 tonna betonacélt, 6193 köbméter betont, falazatként felhasználtak 27 ezer darab Ytong téglát, és az út- és parkolóépítési munkák 70 százalékával is elkészültek. A szakembertől megtudtuk, hogy a pandémia ugyan okozott némi alapanyagbeszállítási problémát, de ezt sikerült kiküszöbölni, így megfelelő ütemben halad az építkezés.

– A következő lépésként téliesíteni fogjuk az épületet, hogy egész télen tudjunk dolgozni. Folytatódnak a tetőszigetelési munkák, majd elkezdjük, illetve folytatjuk -  hiszen már most is folynak - a gépészeti és villamos alapszerelési munkákat. Reményeim szerint tavasszal már elkezdjük a befejező szakipari munkákat. Ha minden jól megy, 1 év múlva újra itt találkozhatunk – fogalmazott a vezérigazgató. A rendezvény végén egy daru segítségével a bokrétafa felkerült a csarnok legmagasabb pontjára, ami a Kanizsa Aréna esetében 18 méteren van. 

A margóra…       

A bokrétaünnepségen Balogh Lászlótól minimum háromszor hangzott el, hogy ez egy sajtóesemény, amolyan rövid magyarázatként a rendezvény visszafogottságára. Nincs is ezzel az égvilágon semmilyen probléma, hiszen a pandémia miatt most valóban nem ildomos nagyobb csinnadratta mellett ünnepelni, bár azért az megérne egy misét, hogy az ÉVE-frakció miért nem kapott meghívót…

De hadd legyek kicsit önző, mert nekem az most jobban fáj, hogy mi sem kaptunk. Sajtó. Esemény. Tudom, sokan nehezen tudják dekódolni, hogy ebben a cikkben megjelent Cseresnyés Péter beszédének azon része is, amiben az ÉVE tagjai felé fogalmazott kritikát. Nekik is elmondom: jelenleg biztosítva van a valódi újságírás lehetősége Nagykanizsán. Sajnálatos, hogy ezt a polgármester vagy éppen a kabineti tagok egy telefonhívással vagy egy e-mail átküldésével sem támogatják…

Mikó-Baráth György

Fotó: Horváth Zoltán

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.