Járdafelújítások kezdődtek Nagykanizsán
Járdafelújítások kezdődtek három nagykanizsai utcában. A szakemberek a helyszínek kiválasztásakor az érintett szakaszok állapotán kívül a gyalogosforgalom nagyságát is vizsgálták.
Az elmúlt két hétben az előkészítő munkafolyamatokat - az alapozást és a szegélyjavításokat - már mindhárom területen elvégezték a szakemberek, a következő két hétben az aszfaltozási munkálatokat is befejezik a Magyar és a Kinizsi utcában, valamint a Platán soron. A projekt összköltsége mintegy 10 millió forint. A Magyar utcai járdán egyébként egy több mint negyvenéves szegélyt kellett kicserélniük a városüzemeltető cég munkatársainak.
– A három helyszín a Magyar utca egy bizonyos szakasza. A Sikátor és az Árpád utca közötti keleti oldali járdáról van szó. A Kinizsi utcai járda, ami a Tungsram dolgozói forgalmát szolgálja ki. Nagyon nagy gyalogos forgalom van rajta, tehát itt is végzünk javítást. A harmadik helyszín pedig a Platán sor páratlan oldala. A páros oldalon tavaly önkormányzati finanszírozással újítottak fel járdát, mi pedig a kisebb hibákat javítjuk ki a páratlan oldalon – nyilatkozta Szabó István, a Via Kanizsa Zrt. vezérigazgatója.
K.V.
(Borítókép és fotó: Kanizsa TV)