Testvérvárosi kapcsolatok Kovásznával – Büszke lehet rá Kanizsa

A Kelet-Kárpátok lábánál, Brassótól 65 km-re, északkeletre fekvő Kovásznával 1990-től tart kapcsolatot Nagykanizsa, és 1993-tól hivatalosan is testvérvárosok.

Kovászna jelentős kulturális eseménye az évente tavasszal megrendezésre kerülő „Kőrösi Csoma Sándor Napok”, melyre több magyarországi városból is hívnak kultúrcsoportokat. Beszélgetésünkben dr. Dull Gábor, a Kanizsai Dorottya Kórház Fül-orr-gégegyógyászati osztályának főorvosa és Horváth István Radnóti-díjas versmondó osztotta meg gondolatait a Romániában tett útjaikról.

– Az első látogatásom Erdélybe akkor kezdődött, amikor a romániai forradalom alatt a város jelentős értékű adományt gyűjtött össze karácsony előtt – mondta a főorvos.

– Ezt a segélyszállítmányt Kele József, egy magánvállalkozó fuvarozó ingyen kiszállította és öten elkísértük őt egy személygépkocsival. Ezt a segélyszállítmányt Székelyudvarhelyre vittük el a két ünnep között, illetve két hét múlva újra visszamentünk, de akkor már az általuk kért eszközökkel, melyeket a kórházból igyekeztünk összeszedni. Ez az utunk úgy kapcsolódik Kovásznához, hogy mi ott azt javasoltuk, alakítsunk testvérvárosi kapcsolatot Székelyudvarhellyel, de közölték, hogy őnekik már van testvérvárosuk. Akkor székely segítséggel azt ajánlották, hogy Kovásznát válasszuk. Ezt követően néhány hét múlva el is mentünk Kovásznára. Erre Nagykanizsa büszke lehet, mert indítottunk egy olyan akciót, hogy akinek van otthon olyan könyve, amire már nincs szüksége, azt hozza be. Végül harmincezer kötet könyvet szállítottunk ki Kovásznára. A kiszállítást végző emberek között voltak már a helyhatóság részéről is emberek, akik tárgyalóképesek voltak.

Így kezdődött Kovásznával a testvérvárosi kapcsolat, amit aztán hivatalosan is formába öntött a két önkormányzat. A romániai első szabad választásokhoz is segítséget nyújtott Nagykanizsa városa. Egészen pontosan az Igricek Együttes személykocsival kiutazott, és egy hetet ott töltöttek Kovásznán, valamint a környékén, miközben az RMDSZ kampányában segítettek. Ez akkor már a testvérvárosi kapcsolatok keretében zajlott.

– Erdélyben a forradalom óta jóval több, mint százszor jártam – idézte fel Dr. Dull Gábor, majd hozzátette: az utóbbi egy-két évben esetlegesen néhány barátot meglátogattam, de előtte évtizedeken keresztül, évente többször is jártam Háromszéken és Kovásznán.  

– Hivatalosan a város részéről semmilyen funkcióval nem rendelkeztem sem a kapcsolatok létrehozásában, sem az ápolásában. Ennek ellenére a saját munkaterületemen, az egészségügyben igyekeztünk segítséget nyújtani a kórháznak, illetve a szívkórháznak. Jelentős segélyszállítmányokat juttattunk el, azt is mondhatom, rendszeresen – összegezte Dr. Dull Gábor.

Szép emlékeket őrzök a találkozásainkról

Horváth István harmincöt alkalommal járt Kovásznán. Mint mondja, jó volt az erdélyi magyarokkal találkozni. Hosszan tartó barátságok szövődtek közöttük, és Kanizsa meghívására évente ők is eljöttek hozzánk. Jó volt őket segíteni, támogatni.

Pintér Béla és Jászberényi László szervezésében 1991-ben utaztak ki először Kovásznára az Igricek Együttessel, valamint Vincze Ferenc, Gergelyné Valéria és Bedő Csaba versmondókkal. Az április 4-én megrendezett Csoma napokon már érkezésük délutánján mondtak verset. A sűrű programok sorában műsort adtak általános- és középiskolások számára, este pedig a felnőtteknek a művelődési házban. Másnap délelőtt Csomakőrösön szerepeltek, majd este 21 órától ismét meghallgathatták őket.

– Innentől indult be igazán a meghívások sorozata, de mi akkor is elmentünk az Igricekkel, amikor nem volt rendezvény, egyszerűen csak kedvünk volt hozzá – magyarázta a versmondó.

– A következő évben dr. Dull Gábor szervezésében kiutaztunk a helyhatósági választásokra „magyarkodni”. A kilenc nap alatt „körbeműsoroztuk” a környéket, Barátos, Zágon, Zabola, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy... településeken. Igyekeztünk felrázni, biztatni őket, hogy menjenek el a választásokra, és szavazzanak, hogyha a magyarságot szeretnék képviselni. Telt ház fogadott bennünket mindenhol. Zágonban, a 600 főt befogadó művelődési házban már másfél órával az előadás előtt ott voltak az emberek, és a több mint két órás műsor után sem akartak leengedni bennünket a színpadról. Az évek során szerepeltek a néptáncosok és természetesen elkísérte őket Vizeli Dezső és Németh Ferenc zenészcsapata, a Bojtár Együttes és a Patkó Banda, fellépett az Eraklin Táncklub, és többször kiutazott velünk Bali Judit, valamint Csere Andrea versmondó is. Nagyon jó emberekkel ismerkedtünk meg. Amerre műsorozni jártunk, bennünket mindenhol imádtak. Volt olyan kirándulásunk is például az Igricekkel, hogy Kolozsváron kezdtük, és a következő szereplés helyszíne Marosvásárhelyen, a Színművészeti Akadémián volt, ahova bennünket Illyés Kinga, a kinti előadóművészet nagyasszonya hívott meg. Ő úgy megsértődött a sikerünkön, hogy otthagyott bennünket, elment haza. Egyszerűen a színinövendékek nem akartak leengedni bennünket a színpadról. Nagyon szép emlékeim vannak a találkozásainkról, és azokról a kirándulásokról, amiket szerveztek nekünk.

Bakonyi Erzsébet

Fotók: Bakonyi Erzsébet és Hajdú György