Sikeres a kanizsai civil véradás

facebook megosztás

A Civil Kerekasztal Egyesület, a városi könyvtár és a helyi vöröskereszt közös felhívására ma is karjukat nyújtották az önkéntesek.    

Péntek délelőtt 11 órától várták a segíteni szándékozókat a Halis István Városi Könyvtárban. A járványügyi intézkedések betartása mellett ezúttal is csak orvosi vizsgálat után adhattak vért a megjelentek.

– 2012-ben volt egy nyertes egészségfejlesztő programunk, és akkor úgy döntöttünk, hogy igaz akkor nem volt ez egy kötelező formai elem, de ehhez kapcsolódóan megpróbáltunk egy civil véradást szervezni. Az első sikeres volt, és ezen felbuzdulva gondolkodtunk a folytatásban és minden tavasszal és ősszel tartunk azóta véradó napokat, amelyek elég sikeresek, az utóbbi három alkalommal mindig közel 50 fő volt – mondta el Budavölgyi Kálmán, a Civil Kerekasztal Egyesület elnöke.

Sok a visszatérő önkéntes a civil véradáson, de úgy tűnik az utánpótlás is biztosított. Ezt jól bizonyítja, hogy az első mai jelentkező most adott életében először vért.

– Általában mindig a férfi véradók vannak többségben, illetve itt is elmondható, hogy megvan az a réteg, aki rendszeresen jár. Inkább a középkorosztály és az idősebb generáció, aki még adhat vért, ők jelennek meg a véradásainkon – fejtette ki Goór Violetta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete véradásszervezője.

A fiatalok képviseletében - mások mellett - Tóth Tamás nyújtotta a karját, akinek a mai a harmadik véradása volt.

– Most egy távoli rokonnak lesz műtétje és erre kellett az én 0 RH+ vérem. Fontosnak tartom, főleg, akinek 0-ás vére van, hiszen mi mindenkinek tudunk adni, kapni meg csak a nullástól, ezért fontosnak tartom, hogy járjak vért adni, ez az idei évben a második most – árulta el Tóth Tamás.

A véradás népszerűsítéséről és fontosságáról nem lehet elég sokat beszélni – vallják a szakemberek.

–  Tudjuk azt, hogy baleseteknél, komolyabb műtéteknél van szükség elsősorban vérre. Azt is harsogja a sajtó, hogy mintha egy kicsit lanyhulna a véradási kedv, ezért tartjuk mindig fontosnak, hogy hétről hétre megpróbáljuk az emberek tudatába bevésni azt, hogy igen, hetente kétszer általában Nagykanizsán véradás van – tette hozzá Szőlősi Márta, a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete vezetője.

Amennyiben egy önkéntes megfelel a feltételeknek úgy kéthavonta, egy évben legfeljebb öt alkalommal adhat vért. Nagykanizsán legközelebb október 13-án, a helyi vöröskereszt Sugár úti székhelyén lesz lehetőség véradásra.

K.V.A.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.